A vasárnapi boltzár ezúttal kötelező
Ez vasárnap pont október 23.-ra esik, a magyar vásárlóknak tehát fel kell készülniük arra, a hét többi napján kell elintézniük a nagybevásárlást. 2022-ben ez egyébként a 3. ünnep, ami vasárnapra esik, de nem az utolsó.
Régóta fő szabály, hogy nemzeti ünnepnapon az üzletek zárva tartanak hazánkban. Éppen ezért nem lesz ez másképp október 23-án sem. Ez azt jelenti, hogy a bevásárlóközpontok boltja, barkácsüzletek, vagy éppen a legnagyobb kiskereskedelmi hálózatok, úgy mint a Tesco, Auchan, Lidl, Spar, Aldi, Penny mind vagy szinte a legtöbb boltja nem fog kinyitni ezen a napon.
Érdemes megjegyezni, hogy a CBA, illetve a Príma hálózat, valamint a Coop és a Reál boltjai üzletenként eltérő nyitvatartással működnek az ünnepi időszakban, érdemes az interneten vagy az üzletekben kihelyezett tájékoztatók által tájékozódni az adott bolt nyitvatartásáról. Azt is ki kell emelni, hogy például az OMV Spar express üzletek is egyfajta kivételt képeznek, azok ugyanis ünnepnapok alatt is nyitva lehetnek. De a jogszabály szerint nyitva tartó kivételek lesznek még:
- a benzinkutak,
- az önálló virágboltok,
- az újságosok,
- az édességboltok,
- a kisebb, jellemzően nonstop üzemelő boltok, illetve a trafikok, ha a tulajdonos vagy a családtagja áll a pult mögé – mutat rá a Pénzcentrum friss cikkében.
Kapcsolódó cikkeink
A kiváló libahús titkai
Azt mindannyian tudjuk, hogy Márton-napon libát kell enni, a legtöbben…
Tovább olvasom >Ünnepnap lehet a szenteste a kereskedelemben
Egy új rendelettervezet szerint jövőre pihenőnap lenne a szenteste, de…
Tovább olvasom >Lesz olyan, ahol már 8-kor be kell zárnia minden boltnak
A szegényebb országok körében mostanra bőven akad példa a hétköznapokat…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >