A vásárlóerő növekedése Magyarország településein 2012 és 2019 között
Az életminőség egyik fontos szegmense a vásárlóerő. Ezért a GKI Gazdaságkutató Zrt. megbecsülte a települések vásárlóerejét a 2012-2019-es évekre.
A becslések során felhasználtuk a NAV és a KSH megfelelő adatsorait (nettó keresetek, nyugdíjak, vállalkozói jövedelmek, önkormányzati juttatások stb.). 2019-ben az egy főre jutó vásárlóerő közel 1,7 millió forint volt Magyarországon. Azonban a falvak, városok, megyei jogú városok és a kerületek között nagy eltérések voltak. Budapesten az egy főre jutó vásárlóerő (közel 2,1 millió forint) 24%-kal haladta meg az országos átlagot. A fővároson belül a XII. kerület vezet 3,4 millió forinttal, melyet a II. kerület követ 3,3 millióval, míg a sor végén a VIII. kerület áll 1,4 millió forinttal.
A megyei jogú városok egy főre jutó vásárlóereje 5%-kal magasabb az országos átlagnál, míg a többi vidéki városé 3%-kal, a községeké pedig 15%-kal marad el ettől. Földrajzilag az ország észak-nyugati negyede, ezen belül is főként a Győr-Szombathely-Balaton-főváros által határolt terület tűnik ki, ugyanakkor jól látszik, hogy a dél-nyugati (Somogy, Baranya) és az észak-keleti és keleti határmente a legszegényebb jövedelmi szempontból. Az egy főre jutó vásárlóerő 389 településen nem haladta meg az egymillió forintot. Másik végletként kiemelkedő 42 település és 5 kerület helyzete, ahol 2,2 millió forintnál is nagyobb volt az egy főre jutó vásárlóerő.
2012 és 2019 között Magyarországon egy főre vetítve 81%-kal nőtt a vásárlóerő nominálisan. A települések/kerületek 99,5%-án nőtt, míg 0,5%-án csökkent vagy stagnált a vásárlóerő. Az átlagnál jóval gyorsabban tudott nőni a vizsgált időszakban a főváros néhány (főként tehetősebb) kerülete mellett Budapest észak-nyugati agglomerációja, az ország észak-nyugati részén (főként Pest, Fejér és Komárom-Esztergom megyében lévő) és a Balaton környékén fekvő több település, ugyanakkor Bács-Kiskun megye is a relatív nyertesek közt szerepel.
A jövedelmi helyzet alapján definiált első negyedbe eső települések egy főre jutó vásárlóereje 92%-kal nőtt, míg a második-harmadik-negyediké ettől jóval lemaradva rendre 75, 72, illetve 69%-kal. Mindez azt jelenti, hogy a magasabb jövedelmű, gazdagabb települések előnye tovább nőtt a szegényebb településekhez képest. Azaz ezek a települések, illetve lakói voltak képesek leginkább kihasználni a kedvező gazdasági konjunktúrát.
Kapcsolódó cikkeink
Rosszabb a magyar cégek termelékenysége, mint bárhol az unióban
A GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzése szerint 2010 és 2023…
Tovább olvasom >GKI elemzés: Lemaradó export, leszakadó munkatermelékenység
A visegrádi országok alapvetően export vezérelt, nyitott gazdaságok. Ezt jól…
Tovább olvasom >Erősödik a kiskereskedelem: de hol mennyit keresnek és költenek a magyarok?
A magyar kiskereskedelem fokozatosan erősödik, de az adatok szerint még…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >