A vásárló otthont, a Praktiker vevőkapcsolatokat épít
Konkrét számok tükrében vázolja a mesterséges intelligencia alapú eszközök forgalomra gyakorolt hatását a DIY szegmens egyik legmeghatározóbb hazai szereplője, a Praktiker a március 7-i Microsoft Retail Day konferencián.

Hallgat László, Praktiker
Hallgat László webshop vezető előadásában részletesen bemutatja a Prefixbox intelligens kereső megoldását, valamint a Talk-A-Bot chatbot használatának előnyeit. A szakember szerint a digitalizációt alapvetően nem a legújabb technológiák, hanem maga a megváltozott gondolkodásmód hajtja.
– A Praktiker számára ezért is kiemelten fontos, hogy megismerje a vásárlói igényeket, képes legyen azokat kielégíteni, valamint gyorsan reagáljon a változásaikra. És mindezt személyre szabottan. E komplex folyamat sikeres megvalósítása a ma már mindenki számára elérhető öntanuló, mesterséges intelligencián alapuló rendszerek nélkül pedig elképzelhetetlen – hangsúlyozza.
Március 7-én, Magyarországon első alkalommal kerül megrendezésre a Microsoft Retail Day. A szoftvervállalat saját szervezésű konferenciájának központi témáját a kereskedelemben egyre hangsúlyosabb, mesterséges intelligenciát is tartalmazó, digitális megoldások adják. A rendezvény célja, hogy konkrét példákon keresztül bemutassa azokat a Microsoft-alapú fejlesztéseket és eszközöket, amelyek a digitalizáció korának vásárlói igényeit is szem előtt tartva, hatékonyan támogatják az offline és online értékesítést.
A szakmai napon egyéni és páros prezentációk sora váltja majd egymást, felvonultatva a legkülönfélébb hazai és külföldi fejlesztéseket.
A konferencia együttműködő partnereként a szakmai előadásokat a Trade magazin moderálja, mely az FMCG piac első számú retail szaklapjaként maga is kiemelt figyelmet fordít a hazai és külföldi retail fejlesztésekre, valamint a digitalizáció és a vásárlói élmény aktuális és jövőbe mutató kérdéseire.
További információ: https://www.microsoftevents.com/profile/6217181
(x)
Kapcsolódó cikkeink
Márkanagykövet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Saját boltot és webshopot kaptak a szentesi termelők
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Már a fiatalabb vásárlóknak is fontos az időablakos kiszállítás – a 30 felettiek esetén ez szinte alapelvárás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ízutazás az Auchanban: 13 nemzet konyhájával várják a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rendkívüli roham az Aldinál: már az első napon 290 ezer ruhát vittek haza a vásárlók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >