A vártnál jobban teljesített tavaly a Gyulahús Kft.
A tervezettet túllépve, 8,3 milliárd forintos árbevétellel zárt tavaly a Gyulahús Kft., amely csaknem 40 százalékos bővülést ért el az exportpiacokon az egy évvel korábbihoz képest – nyilatkozta az MTI-nek pénteken az önkormányzati tulajdonú cég ügyvezető igazgatója, aki a több mint 10 milliárd forintos, tervezett fejlesztésről is beszélt.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2017/03/Gyulahus.jpg)
Jelentősen nőtt a Gyulahús exportbevétele
Daka Zsolt elmondta, bár a pontos eredménykimutatás még nincs meg, a forgalom 2021-ben volumenben 6 százalékkal nőtt. A vártnál nagyobb árbevétel az arculatfrissítésnek és a csomagolásfejlesztésnek köszönhető, amelyet aktív marketingkommunikációval egészítettek ki – jegyezte meg.
Csaknem 90 termék „kapott új köntöst”; a dizájnfrissítéssel együtt korszerűsödött a csomagolástechnika is: a rúdáruknál a vákuumos helyett védőgázos megoldást alkalmaznak, ezzel is csökkentve a műanyag-kibocsátást. A fóliavastagságot is redukálták, a szeletelt tálcás termékeiknél pedig részben újrahasznosított anyagot használnak – magyarázta.
Hozzátette, a növekedés az exportpiacok bővülésének is köszönhető: a brit piac mellett a cseh, a lengyel és a szlovák jelenlét meghatározó, és egyre jobban fejlődik a német.
Az ügyvezető szerint a legnagyobb kihívás a munkaerő folyamatos biztosítása, tavaly 340 volt az átlagos statisztikai foglalkoztatotti létszámuk, de a fluktuáció magas.
Daka Zsolt elmondta, reményeik szerint tavasszal megszületik a döntés egy 5 milliárd forintos pályázatukról; az összeggel és egy új társtulajdonos tőkebevonásával indulhatna meg az új üzem építése, amely a cég legnagyobb fejlesztése lenne.
Kisebb fejlesztések addig is várhatóak, tavasszal fejeződik be több energetikai korszerűsítés – fűzte hozzá az ügyvezető igazgató. Elmondta, egyik telephelyükre egy 500 kilowatt teljesítményű napelemes kiserőművet telepítenek, és az üzemben gőzellátással kapcsolatos fejlesztések folynak.
A kft. az új üzem megépítésével növelné éves termelési kapacitását, csökkentené az energetikai, szállítási és logisztikai költségeket. Hozzátette, hogy megszűnne a biztonsági kockázat is, a jelenlegi szárazáru üzem – ahol 3,3 tonna ammóniát tárolnak – ugyanis a város központjához közel helyezkedik el.
A fejlesztés körülbelül 13 milliárd forintba kerülne, az összeget a pályázaton elnyerhető 5 milliárdból és új befektető bevonásával teremtenék elő. Az önkormányzat első körben legfeljebb a tulajdon 49 százalékát adná át, cserébe a 8 milliárd forintos tőkeakvizícióért.
Három érdeklődővel, két szakmai és egy pénzügyi befektetővel tárgyaltak eddig, de a döntést a képviselő-testület azután hozza meg, ha meglesz a beadott pályázat eredménye – határoztak a képviselők a legutóbbi ülésen.
A Gyulahús Kft.-t 2013-ban alapították, minden évben nyereséges volt, az alapítás óta több mint 1,5 milliárd forintot fordítottak fejlesztésre.
A Gyulahús Kft. adózott eredménye a 2019-es 213 millióról 2020-ban 392 millió forintra nőtt.
Éves termelési kapacitásuk 5600 tonna. Két fő termékük a gyulai kolbász és a májas, mindkettőből évi 2000 tonnát termelnek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Tovább nő a vágómarha termelői ára
Az AKI vágási statisztikai adatai szerint 2024-ben a szarvasmarha vágása…
Tovább olvasom >Randstad: az FMCG és a HORECA szektor a legbizakodóbb árbevétel emelkedés terén
A megkérdezett magyarországi vállalatok 50 százaléka nettó árbevételének emelkedésére számít…
Tovább olvasom >Kenőmájasok továbbgondolva
Ha nem is központi, de tradicionális kelléke a magyar étkezésnek…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Munch-ba olvad Románia legnagyobb ételmentő platformja, így már közel hatezer partnertől lehet ételt menteni
A cseh versenytárs felvásárlása után, Romániában is folytatja a stratégiáját…
Tovább olvasom >A Valentin-napi hulladék kétharmada nem újrahasznosítható
Az Európai Unióban egyetlen Valentin-napon több mint 100 000 tonna…
Tovább olvasom >95 millió forint segítség másfél hónap alatt a Tesco munkatársaitól és vásárlóitól a rászorulóknak
95 millió forinttal támogatja az ország legnagyobb adománygyűjtő csapata az…
Tovább olvasom >