A vártnak megfelelően lassult a svájci infláció májusban
A svájci fogyasztói árak az elemzői várakozásokkal összhangban 2,2 százalékkal nőttek májusban éves szinten – derült ki a svájci statisztikai hivatal hétfői adataiból.

Csökken az élelmiszerinfláció is
Egy hónappal korábban, áprilisban 2,6 százalékos volt az éves szintű infláció Svájcban. Az éves infláció lassulása elsősorban az energia, a ruházati termékek, valamint az alkoholos italok és a dohánytermékek árának mérséklődő emelkedését tükrözte.
A fogyasztói árak az elemzői várakozásoknak megfelelően 0,3 százalékkal nőttek havi szinten májusban az áprilisi stagnálást követően.
Az üzemanyag- és élelmiszerárakat nem tartalmazó maginfláció havi szinten 0,2 százalékos volt, éves összehasonlításban pedig 2,2 százalékos az év ötödik hónapjában.
Annak ellenére, hogy a tavalyi 2,8 százalékos átlagos infláció nemzetközi összehasonlításban alacsonynak számított, Svájcban ez így is 1993 óta a legmagasabb volt.
Legutóbbi kamatdöntő ülésén a svájci jegybank, az SNB a piaci várakozásoknak megfelelően az erősödő inflációs nyomásra hivatkozva 50 bázisponttal 1,50 százalékra, 2008 novembere óta a legmagasabbra emelte meg az irányadó kamatot március végén.
A svájci jegybank megítélése szerint az alapkamat-emelés ellenére is a külföldről ható inflációs nyomás miatt idén 2,6 százalékos, 2024-ben 2,0 százalékos inflációval kell számolni. 2025-ben az infláció 2,0 százalék lesz az SNB megítélése szerint; a tervezési horizont végén, 2025 negyedik negyedévében 2,1 százalékos lehet az infláció.
A svájci jegybank következő kamatdöntése június 22-én lesz.
Kapcsolódó cikkeink
MNB-igazgató: év végére 7-8 százalék közé lassul az infláció
Év végére 7-8 százalék közé süllyed a fogyasztóiár-index, és a…
Tovább olvasom >A hazai lekvárgyártás jövőjéről gondolkodik a svájci Hero Group
A vállalat a lenzburgi gyár dolgozóival egyeztet. A Hero Group…
Tovább olvasom >A GKI Gazdaságkutató Zrt. 2023/3. előrejelzése 2023-ra
A magyar gazdaságban az idei második negyedévben már negyedik negyedéve…
Tovább olvasom >További cikkeink
GVH: a vásárlói javaslatok alapján folyamatosan fejlesztik a rendszert
Az online árfigyelő rendszer a népszerű bevásárlólista funkció után kevesebb…
Tovább olvasom >MNB-igazgató: év végére 7-8 százalék közé lassul az infláció
Év végére 7-8 százalék közé süllyed a fogyasztóiár-index, és a…
Tovább olvasom >Egzotikus kávékülönlegességek érkeztek a Fresh Cornerekbe
Egy classic (saját receptúra szerint készült egyedi ötvözet) és egy…
Tovább olvasom >