A várakozás felett nőtt a kínai GDP a negyedik negyedévben
A vártnál jobban nőtt a negyedik negyedévben a bruttó hazai termék Kínában az egy évvel korábbihoz képest, de ezzel együtt is másfél éve a legkisebb lett a növekedés üteme. Az előző negyedévihez képest viszont az egész évben a legnagyobb GDP-növekedés a negyedik negyedévben volt a pekingi statisztikai hivatal jelentése szerint.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2017/05/peking.jpg)
Négy százalékkal nőtt a kínai gazdaság 2021. utolsó negyedévében
A negyedik negyedévben 4,0 százalékkal nőtt a kínai GDP az egy évvel korábbihoz képest a piacok által várt 3,6 százalék helyett. A harmadik negyedévben 4,9 százalékos volt az éves növekedés.
Az előző negyedévihez képest 1,6 százalékkal nőtt a kínai bruttó hazai termék a tavaly utolsó negyedévben. A harmadik negyedévben 0,7 százalékos volt a negyedéves növekedés, a negyedik negyedévre pedig 1,1 százalékot várt a piac.
Az éves GDP 8,1 százalékkal nőtt 2021-ben Kínában a 2020-as 2,2 százalék után. A kormány „6 százalék feletti” GDP-növekedést várt 2021-re.
A tavalyi GDP-növekedéshez a lakossági fogyasztás 65,4 százalékban járult hozzá a 2020-as 54,3 százalék után. A megelőző években 60 százalék körül mozgott a lakossági fogyasztás aránya a bruttó hazai termékben.
Decemberben az ipari termelés 4,3 százalékkal nőtt Kínában az egy évvel korábbihoz viszonyítva, felgyorsult az előző havi 3,8 százalékos növekedéshez képest, és meghaladta a 3,6 százalékos piaci várakozásokat is. A decemberben elért éves növekedési ütem a legnagyobb lett tavaly augusztus óta. Az egész évben 9,6 százalékkal nőtt az ipari termelés.
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme 1,7 százalékra lassult decemberben a novemberi 3,9 százalékról, azaz jóval nagyobb mértékben lassult a piaci várakozásoknál. Elemzők 3,7 százalékos éves növekedést vártak decemberre. A decemberben elért növekedési ütem a legkisebbnek bizonyult 2020 augusztusa óta. Az egész évben 12,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom 2020-hoz képest, amikor 3,9 százalékkal csökkent 2019-hez képest. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Ez vezethet a gazdaság bővüléséhez 2025-ben
Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány legfrissebb elemzése szerint Magyarország gazdasági teljesítménye…
Tovább olvasom >GKI elemzés: A gazdasági kiszolgáltatottságról mi magunk is tehetünk
A kormány 2025-ös „repülőrajtjához” szükség lenne az export felfutására (a…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: a GDP-adatok mellett az emberek életét befolyásoló mutatók is kedvezően alakultak
A bruttó hazai terméken (GDP) túl emberi életek vannak, az…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >