A válság kezdete óta a legkisebbre csökkent az euróövezet áruforgalmi többlete

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 03. 18. 11:02

A vártnál nagyobb mértékben csökkent az euróövezet áruforgalmi külkereskedelmi mérlegének többlete januárban az előző havihoz képest, de így is meghaladta az egy évvel korábbit az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat előzetes adatai alapján.

 


Januárban a 2020 decemberi 29,4 milliárd euróról a várt 25,3 milliárd euró helyett 6,3 milliárd euróra, a koronavírus-válság kezdete, tavaly április óta a legkisebbre csökkent az euróövezet áruforgalmi külkereskedelmi mérlegének többlete az Eurostat első becslése alapján. Egy évvel korábban, 2020 januárjában 1,6 milliárd euró volt az aktívum.

Az áruexport az egy évvel korábbi 184,0 milliárd euróhoz képest 11,4 százalékkal 163,1 milliárd euróra csökkent januárban, az import pedig 14,1 százalékkal 182,5 milliárd euróról 156,8 milliárd euróra.

Az euróövezeti tagországok januárban 159,7 milliárd eurós áruforgalmat bonyolítottak le egymással, ez 3,9 százalékkal kisebb a 2020 januári 166,1 milliárd eurónál.

Tavaly januártól decemberig 2,131 ezer milliárd euró volt az euróövezet áruexportja a világ többi részébe, 9,2 százalékkal kevesebb a 2019-esnél, az import pedig 10,8 százalékkal 1,897 ezer milliárd euróra csökkent. Az euróövezet éves áruforgalmi külkereskedelmi többlete 234,3 milliárd euró lett a 2019-es 221,0 milliárd euró után.

Az euróövezeti tagországok tavaly az előző évinél 8,8 százalékkal kisebb 1,798 ezer milliárd eurós áruforgalmat bonyolítottak egymással.

Az Európai Unió árukivitele 148,3 milliárd euró volt januárban, 10,8 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál, az import pedig 16,9 százalékkal 139,9 milliárd euróra csökkent. Az Európai Uniónak 8,4 milliárd eurós áruforgalmi külkereskedelmi többlete alakult ki januárban a világ többi részével az egy évvel korábbi 2,2 milliárd eurós deficittel szemben.

Januárban az EU tagországok az egy évvel korábbinál 5,4 százalékkal kisebb, 244,9 milliárd euró áruforgalmat bonyolítottak egymással.

Tavaly januártól decemberig az előző évinél 9,4 százalékkal kisebb, 1,931 ezer milliárd euró értékben exportált javakat az Európai Unió, az import pedig 11,6 százalékkal csökkent 1,714 ezer milliárd euróra. Az EU áruforgalmi külkereskedelmi többlete 217,5 milliárd euróra nőtt tavaly a 2019-es 191,5 milliárd euróról. Az uniós tagországok tavaly 2,843 ezer milliárd euró értékben bonyolítottak le áruforgalmat egymással, 7,4 százalékkal az előző évi alatt.

Kínába 16,1 milliárd euróért exportált javakat januárban az EU, 6,6 százalékkal az egy évvel korábbi felett, az import pedig 3,8 százalékkal csökkent 33,3 milliárd euróra. Az EU áruforgalmi kereskedelmi hiánya 17,2 milliárd euróra bővült a 2020 januári 19,5 milliárd eurós deficitről.

Az Egyesült Államokba irányuló áruforgalmi kivitel 9,6 százalékkal csökkent januárban 28,2 milliárd euróra, az import pedig 26,3 százalékkal esett 14,6 milliárd euróra. A kereskedelmi mérleg többlete 13,6 milliárd euróra nőtt 11,5 milliárd euróról.

Nagy-Britanniába a 2020 januárihoz képest 27,4 százalékkal csökkent januárban az EU áruexportja 18,0 milliárd euróra, az import pedig 59,5 százalékkal esett vissza 6,4 milliárd euróra. Az EU áruforgalmi külkereskedelmi többlete Nagy-Britanniával szemben 11,6 milliárd euró lett az egy évvel korábbi 9,0 milliárd euró után.

Az idén januárban négy kivétellel minden uniós tagország áruexportja csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Magyarország árukivitele 1,1 százalékkal nőtt januárban, Szlovénia exportja 3,0 százalékkal, Észtországé 6,5 százalékkal, Litvánia exportja pedig 11,7 százalékkal emelkedett. A legnagyobb exportcsökkenést Ciprus szenvedte el, 45,8 százalékosat, Bulgária pedig 22,5 százalékosat.

Az import három tagország kivételével minden uniós tagországban csökkent. A legkevésbé Magyarországon, 6,0 százalékkal, a legnagyobb mértékben pedig Máltán, 69,7 százalékkal. Az import csak Luxembourgban nőtt, 0,5 százalékkal,

Lettországban 2,1 százalékkal, Észtországban pedig 33,0 százalékkal. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink