A valódi büntetés nem csekken érkezik
Hosszú évek erőfeszítéseinek köszönhetően folyamatosan csökken az ittasan okozott személyi sérüléses balesetek száma, ám a koronavírus alatti időszak statisztikája szerint az ittas vezetőknek van egy keménymagja. Kerékpárral és gyalog is lehet ittasan balesetet okozni: a friss adatokból kiderül, hogy minden második, személyi sérüléssel járó, ittasan elkövetett balesetet autósok okoznak, minden negyediket kerékpárosok. A HEINEKEN Hungária és az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság ezért közös plakátkampányt indított, amely azt üzeni: ha vezetsz, soha ne igyál!
Az ittasan okozott személyi sérüléses balesetek száma az elmúlt öt évben (2015-2019) 11,4 százalékkal csökkent, és ez a tendencia folytatódott 2020 első nyolc hónapjában is, derül ki az ORFK-OBB adataiból. Ugyanakkor az ittasan okozott balesetek aránya idén január és augusztus között 10 százalék volt, vagyis tíz balesetből egyet ittasan okoztak. Ez a tavalyi arányhoz képest jelentős, 16,3 százalékos emelkedés, amely még akkor is veszélyes tendenciát mutat, ha egyébként az ittasan okozott balesetek darabszámában csaknem 3 százalékos csökkenés figyelhető meg.
Mivel a koronavírus-járvány 2020-ban a gépjárműforgalom mérséklődésével is együtt járt, arányosan csökkent a közúti közlekedési balesetek száma, ugyanakkor az ittas állapotban okozott balesetek aránya lényegében nem változott. Ez rávilágít arra, hogy további erőfeszítéseket kell tenni az ittas vezetés ellen, hiszen az adatokból az is következik, hogy stabil számban vannak olyanok, akik továbbra is notóriusan ittasan vezetik járműveiket, veszélyeztetve ezzel maguk és mások épségét.
Az elmúlt évek statisztikáiból az is kiderült, hogy a személygépkocsi-vezetők az ittasan okozott balesetek 53-55 százalékáért felelősek, őket második legnagyobb arányban a kerékpárosok követik: az esetek csaknem egynegyedét a bringások okozzák. A robogósok is hajlamosak alkohollal a szervezetükben nyeregbe pattanni, az ittasan okozott baleset között évről évre 8-10 százalék között mérhető az arányuk. Az alkoholos befolyásoltság alatt álló gyalogosok az esetek három százalékáért felelősek.
Bár a számok összességében nem mutatnak kedvezőtlen tendenciát, a HEINEKEN Hungária – társadalmi felelősségvállalási céljaival összhangban – az ittas vezetés visszaszorításáért dolgozik és a felelős alkoholfogyasztásra biztatja vásárlóit. Ezért az elmúlt öt év sikeres, ORFK-OBB-val közös együttműködését folytatva, most szintén közös plakátkampányt hirdet azzal az üzenettel, hogy „Ha vezetsz, soha ne igyál”. A plakátok célja, hogy felhívják a figyelmet e veszélyes jelenségre.
„A HEINEKEN a felelősségteljes alkoholfogyasztást népszerűsíti, ennek fontos része az ittas vezetés elleni küzdelem. Nemzetközi és helyi kampányokban is részt veszünk az ittas vezetés visszaszorítása érdekében. Az ORFK-OBB és a HEINEKEN Hungária évek óta elkötelezett szakmai partnerként dolgoznak azért, hogy ne vezessen senki járművet ittasan, legyen az autó, motorkerékpár vagy bicikli. Tavaly az Intim Torna Illegál zenekarral közös dalt írtunk és klippet forgattunk. Nemzetközi platformunk segítségével évről évre bevonjuk a kommunikációba a Forma-1 sztárjait, mint David Coulthard vagy idén Keke és Nico Roseberg” – mondta az induló együttműködés kapcsán Geert Swaanenburg, a HEINEKEN Hungária vezérigazgatója.
„Az ORFK-OBB legfőbb küldetéseinek egyike az ittas vezetés elleni küzdelem, hiszen az alkoholos befolyásoltság alatti járművezetés hatalmas balesetveszélyt rejt magában és súlyos felelőtlenséget jelent, amellyel a járművezető a maga- és mások testi épségét is veszélyezteti. Bódultan semmilyen járművet nem szabad vezetni, annak ellenére sem, hogy a törvény nem tiltja az alkoholfogyasztás utáni kerékpározást. A legjobb megoldás továbbra is a teljesen tiszta vezetés, bármilyen járműről is legyen szó” – mondta Óberling József ezredes, az ORFK-OBB ügyvezető elnöke.
~~~
A HEINEKEN Hungária
A HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. 125 éves sörfőzési tapasztalata, valamint nemzetközileg elismert márkái révén a magyar piac meghatározó szereplője. A cég portfóliójába tartozik többek között hazánk legkedveltebb söre, a Soproni és legnépszerűbb sörkülönlegességei, a Soproni Óvatos Duhajok, valamint a Heineken, amely több, mint 200 országban elérhető, így a világ legnemzetközibb sörmárkája. A vállalat közel 500 főt foglalkoztat Magyarországon, soproni gyára élen jár az innovációban. A HEINEKEN Hungária elkötelezett a felelős alkoholfogyasztás népszerűsítése és a helyi közösségek támogatása iránt.
Kapcsolódó cikkeink
Heineken vegyesvállalat építi meg Dubaj első kereskedelmi sörfőzdéjét
Egy a Heineken által létrehozott joint venture tervezi felépíteni az…
Tovább olvasom >A karácsony közeledtével az online csalások megszaporodására számítanak szakértők
A karácsony közeledtével erősödhet a kiberbűnözők tevékenysége, megszaporodhatnak az online…
Tovább olvasom >Kiterjesztett valósággal segíti az autósokat a bonyolult közlekedési szituációkban az LG
Valószínűleg minden autóvezető találkozott már azzal a szituációval, amikor egy…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: A harmadik negyedévében a gazdaság teljesítménye 0,7százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakihoz képest
Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2024 harmadik negyedévében a…
Tovább olvasom >Állatfeldolgozás 2024-ben: Növekvő sertés- és baromfivágások, csökkenő szarvasmarha- és juhfeldolgozás
2024 első három negyedévében vegyes eredményeket mutattak a magyar vágóhidakon…
Tovább olvasom >Lakásfelújítás: új lehetőség a SZÉP-kártyával
A kormány döntése értelmében 2025-től a SZÉP-kártyán rendelkezésre álló összeg…
Tovább olvasom >