A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége is ott volt a B20-on
A VOSZ (Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége) Társelnöke, Kovács Patrik vezette az OECD üzleti delegációját a G20 üzleti csúcsán, a B20-on. Az Indonéziában megtartott rendezvényen a világ 20 legnagyobb gazdaságának legjelentősebb üzleti
szereplői és vállalatai vettek részt, az előadók között pedig felszólalt Elon Musk, a Tesla alapítója, Claus Schwab a Világgazdasági Fórum alapítója, Anne Hathaway színész és ENSZ Női Nagykövet, a Világbank vezetői, de az üzleti csúcs résztvevője volt Indonézia és Korea Elnöke, valamint Ausztrália és Kanada Miniszterelnöke is.

A B20, azaz Business20 üzleti csúcs a világ egyik legrangosabb eseménye az üzleti életben
A B20, azaz Business20 üzleti csúcs a világ egyik legrangosabb eseménye az üzleti életben, hiszen a világ GDP 80%-át termelő 20 legnagyobb gazdaság üzleti krémje vesz részt rajta, de nagyon fontos tudni, hogy ez nem csupán egy konferencia, hanem a G20 csúcsot megelőzően a B20 keretében egy egész éven keresztül munkacsoportokban zajlik a munka, melynek eredményeként fontos ajánláscsomagok születnek, amiket a G20 országok politikai vezetői megtárgyalnak átvesznek, vagy beillesztenek a saját politikai és szakpolitikai rendszereikbe.
Az Indonéz B20-on született 25 ajánláscsomag 15 iparágra terjed ki, 1200 globális és meghatározó vállalat felsővezetője vett részt kidolgozásukban 350 ülés éstöbb, mint 2000 munkaóra befektetésével. A VOSZ az egytelen magyar szervezet, mely a szakmai munkában részt vesz immár három éve, ugyanis Kovács Patrik, a VOSZ Társelnöke a Digitalizációs és KKV munkacsoport munkáját segíti tagként és részt vett már a Saudi-Arábiai, az Olasz és az Indonéz B20 ajánláscsomagjainak elkészítésében is.
Óriási megtiszteltetés, hogy idén a OECD Gazdasági Tanácsadó Testülete KKV Bizottságának Elnökeként és egyben a VOSZ Társelnökeként magyar vezetése lehetett annak az üzleti delegációnak, melynek keretében számos komoly üzleti szervezet és nagyvállalat vezetői utaztak ki az indonéz fórumra, így közelebb hozhattuk a magyar vállalkozókat ehhez a magas szintű nemzetközi kapcsolatrendszerhez – fogalmazott Kovács Patrik.
Összefoglalva, három kulcsfontosságú prioritást fogalmazott meg a világ üzleti közössége a G20 vezetőknek átnyújtott hivatalos záródokumentumban. A G20 csúcson a világ vezetőinek asztalára kerülő és megtárgyalandó dokumentum sürgeti a vezetőket:
1.) az innováció előmozdítására, mely kiemelten fontos a méltányos válság utáni növekedés beindítása
érdekében,
2.) a fenntartható fejlődés elősegítése, kiemelt fókusszal a KKV-k és a kiszolgáltatott csoportok segítésére, és 3.) ösztönözzék a széleskörű és sokrétű szereplőt érintő együttműködést a fejlődő és a fejlett országok gazdaságai között annak érdekében, hogy ellenállóbb és fenntarthatóbb gazdaságot építhessünk
és 3.) ösztönözzék a széleskörű és sokrétű szereplőt érintő együttműködést a fejlődő és a fejlett országok gazdaságai között annak érdekében, hogy ellenállóbb és fenntarthatóbb gazdaságot építhessünk.
Kapcsolódó cikkeink
Mélyben a VOSZ Barométer, de a kilátások biztatók
A két éve elindított VOSZ Barométer fő mutatója 2024 utolsó…
Tovább olvasom >A vendégmunkások tényleg elveszik a magyarok munkahelyeit?
Nem, éppen ellenkezőleg: a piaci tapasztalatok azt mutatják, hogy a…
Tovább olvasom >Mélyben a VOSZ Barométer, de a kilátások biztatók
Rekord alacsony szintre csökkent a két éve elindított VOSZ Barométer…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >