Remekel a vágott virágok exportja
Jó évet zárhatnak a kenyai vágottvirág-exportőrök, annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány számos nehézséget okozott az afrikai ország kereskedőinek is, írja a BBC nyomán az origo.
A kenyai közlés szerint, a globális kereslet megnőtt a vágott virágok iránt, annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány ezt az iparágat sem hagyta érintetlenül. A kereslet növekedésének pedig nagy jelentősége van az afrikai ország számára. Kenya ugyanis a világpiac egyik fő ellátója vágott virágokból, és ezen belül az európai piac egyik legfontosabb beszállítója.
Az adatok szerint az idei év eddig különösen jól alakult a kenyai virágexport számára:
JANUÁR ÉS OKTÓBER KÖZÖTT MÉRTÉKE ELÉRTE AZ 1,1 MILLIÁRD DOLLÁRT, AMI 9 SZÁZALÉKOS NÖVEKEDÉS A TAVALYI ÉV AZONOS IDŐSZAKÁNAK EREDMÉNYÉHEZ KÉPEST.
A növekedés annak ellenére megvalósult, hogy a járvány miatti leállások a légi közlekedésben nehezítették a szállítások szervezését – a kenyai kertészeti termékek nagyja ugyanis normál körülmények között a vágás után néhány órával, légi úton indul útnak célállomására, a növények számára speciális környezeti feltételek szerint kialakított rakterkben.
A tea mellett a kertészeti termékek jelentik Kenya legnagyobb devizabevételi forrását. Az ország Hollandia, Kolumbia és Ecuador után a világ negyedik legnagyobb vágottvirág-exportálója. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
100%-ban megújuló energiára vált a Henkel kenyai gyártóüzemében
Teljesen megújuló energiára állt át a Henkel kenyai gyártóüzemében, amely…
Tovább olvasom >Egy őslakos csoport szólalt fel a Lipton kenyai teabirtokának eladása ellen
A Lipton Teas and Infusions kenyai teaültetvényei eladásának tervét megtámadta…
Tovább olvasom >Átadták az agrártárca finanszírozásával megvalósult kenyai mintafarmot
Az afrikai élelmezésbiztonság megerősítését segíti az Agrárminisztérium finanszírozásával megvalósult mintafarm…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH Bank: A januári inflációs adat után 4,6%-ra emeljük idei inflációs prognózisunkat
A decemberi 4,6%-os év/év alapú áremelkedést követően 2025. januárban 5,5%-kal…
Tovább olvasom >Az ESG fenntarthatóság egyre fontosabb a hazai kkv-k számára
A fenntarthatóság és a vállalatirányítási szempontok (ESG: Environmental, Social, Governance)…
Tovább olvasom >Nem magyar sajátosság a kiugró januári infláció – ekkor fékezhet az áremelkedés
Az év eleji áremelések hatásai egyértelműen megmutatkoznak a legfrissebb inflációs…
Tovább olvasom >