Remekel a vágott virágok exportja
Jó évet zárhatnak a kenyai vágottvirág-exportőrök, annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány számos nehézséget okozott az afrikai ország kereskedőinek is, írja a BBC nyomán az origo.
A kenyai közlés szerint, a globális kereslet megnőtt a vágott virágok iránt, annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány ezt az iparágat sem hagyta érintetlenül. A kereslet növekedésének pedig nagy jelentősége van az afrikai ország számára. Kenya ugyanis a világpiac egyik fő ellátója vágott virágokból, és ezen belül az európai piac egyik legfontosabb beszállítója.
Az adatok szerint az idei év eddig különösen jól alakult a kenyai virágexport számára:
JANUÁR ÉS OKTÓBER KÖZÖTT MÉRTÉKE ELÉRTE AZ 1,1 MILLIÁRD DOLLÁRT, AMI 9 SZÁZALÉKOS NÖVEKEDÉS A TAVALYI ÉV AZONOS IDŐSZAKÁNAK EREDMÉNYÉHEZ KÉPEST.
A növekedés annak ellenére megvalósult, hogy a járvány miatti leállások a légi közlekedésben nehezítették a szállítások szervezését – a kenyai kertészeti termékek nagyja ugyanis normál körülmények között a vágás után néhány órával, légi úton indul útnak célállomására, a növények számára speciális környezeti feltételek szerint kialakított rakterkben.
A tea mellett a kertészeti termékek jelentik Kenya legnagyobb devizabevételi forrását. Az ország Hollandia, Kolumbia és Ecuador után a világ negyedik legnagyobb vágottvirág-exportálója. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
Magazin: Krisán László: „A válságkezelésben mindenkinek van felelőssége”
Az elmúlt időszakban számos tényező nehezítette a hazai vállalkozások mindennapi…
Tovább olvasom >Győrffy Balázs: „Az élelmiszeripar stratégiai jelentőségű ágazat”
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közel 400 ezer tagjának érdekében…
Tovább olvasom >Magazin: FMCG: járvány után az árak
Amikor e cikk születik, még nem látni a teljes éves…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy István: már most látszanak a pozitív hatásai a kötelező bolti akcióknak
Bár csak rövid ideje van hatályban, hiszen június 1-jén vezették…
Tovább olvasom >CSAOSZ: itt az EPR díjtételek mértékének értékelése, a környezetvédelmi termékdíj tételeinek tükrében
A Magyar Közlöny 81. számában, 2023. június 2-án, az ígért…
Tovább olvasom >A vártnál is több adót szedett be a NAV 2022-ban
Megjelent a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak a 2022-es év legfontosabb…
Tovább olvasom >