A trade marketing 10 év múlva
Az e-kereskedelem és a fizikai boltok viszonyáról, fejlődéséről, a jövőt meghatározó tényezőkről szólt Csillag-Vella Rita és Nagy Sándor előadása a Trade Marketing Klub novemberi találkozóján. A szakmai blokkot az idei POPAI Awards POP verseny ünnepélyes eredményhirdetése követte.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Szilvamag termében rendezték idén is a Trade Marketing Klub évzáró ülését. Hermann Zsuzsanna, a Klub egyik alapítója köszöntötte az egybegyűlteket, és kiemelte, hogy az internetes eladások dinamikus növekedése mellett a fizikai boltok szerepe továbbra is meghatározó hazánkban, ezért az instore iparág kulcsfontosságú.
Innovatív technológiák a kereskedelemben
Csillag-Vella Rita a nemzetközi kutatások és a technológia nyújtotta lehetőségek oldaláról tekintette át a kereskedelem változását meghatározó trendeket. A Jabil és a Dimensional Research közös tanulmányából kiderült, hogy a kiskereskedelem döntéshozóinak 100 százaléka szerint létfontosságúak a technológiát érintő beruházások a vásárlói elvárások teljesítése érdekében. A fejlesztendő területek listáját a készletezéssel kapcsolatos teendők vezetik, de negyedik helyen, 47 százalék az adatvezérelt perszonalizáció fontosságát említették.
A mesterséges intelligencia (AI) alkalmazások is rohamosan terjednek, hiszen általuk jelentős hatékonyságnövekedés és egyedi vásárlói élmény érhető el. Az öntanuló rendszerekkel az előrejelző modellek, a folyamatok automatizációja, az elemzések új dimenziója nyílik meg. Mindezen keresztül pedig az ügyfelek megismerése, a személyre szabott kiszolgálás biztosítása, az ügyfél-elégedettség és ügyfélhűség fokozása és a vásárlók számára egyszerűbb pénzügyi tranzakciók lebonyolítása is fejleszthető. Nem véletlen tehát, hogy a Global Market Insights előrejelzése szerint a kiskereskedelmi AI-beruházások értéke a következő években évente átlagosan 40%-kal nő, és 2024-re meghaladja majd a 8 milliárd USD-t.
A személyes megszólítás technikai háttere is forradalmian megújul. A biometrikus eszközök arcfelismerést, ujjlenyomat-, hang-, tenyérlenyomat-, tárgyfelismerést tesznek lehetővé. Ami korábban csak a biztonság és bűnmegelőzés gyakorlatában volt elérhető, az ma már számos szektorban, köztük a kiskereskedelem, pénzügy, szálloda- és vendéglátó ipar, piackutatás területén is alkalmazható.
A fejlesztések fókusza az adatgyűjtés, adatelemzés és előrejelzések, a vásárlás folyamatának hatékonyságnövelése, valamint a vásárlói élmény fokozása, az elégedettség és lojalitás növelése, továbbra is a klasszikus célok elérését jelenti, a lehető legmodernebb eszközökkel.
Csillag-Vella Rita szemléletes példákon keresztül mutatta be a már működő, futurisztikus megvalósulásokat. A videókon a Zara okostükrét és próbafülkéjét, az Alibaba Freshippo szupermarketeiben működő robotokat, applikációkat, a 7Fresh intelligens bevásárlókocsijait, az Amazon Go eladó- és kasszamentes üzleteit, a Walmart okosboltját és a Sephora smink alkalmazását is láthatták a klubülés résztvevői.
Digitális jövő
Nagy Sándor, az Ecommerce Hungary elnöke prezentációját az e-kereskedelem megállíthatatlan térnyerésének bemutatásával kezdte. Leszögezte, hogy világszinten a következő 3 évben is folyamatosan 15% körüli éves növekedéssel számolnak, és 2022-re már a kereskedelem ötödét fedi majd le a virtuális csatorna. A változások motorjai a világ legnagyobb vállalatai, a Microsoft, Amazon, Apple, Facebook, Alibaba és társaik megállíthatatlanul növekednek, fejlődnek. Területileg Ázsia az innovációs vezér. Európa lassabban mozdul, itt a divat és az elektronika-média iparágak digitális térnyerése a legjelentősebb. Ugyanakkor országonként nagy különbségek tapasztalhatók. A e-kereskedelemben fejlettebb Nyugat-Európa mellett térségünkben Csehország emelkedik ki hazánknál 2,5-ször magasabb e-commerce eladási értékeivel.
Nagy Sándor ezután kijelentette, hogy nem érdemes az e-kereskedelmet különállóan szemlélni, mint külön entitás nem is létezhet, sokkal inkább a vásárlók igényeinek való megfelelésről van szó, amihez a digitális a klasszikus csatornák kiegészítéseként csatlakozott és bizonyára jönnek még újabb és újabb innovatív kiszolgálási formátumok. A hangvezérelt eszközök és alkalmazások például, az előrejelzések szerint jelentősen átalakítják a vásárlási szokásokat, hiszen aktív termékajánlással befolyásolják a vevő döntését. Ugyanígy az egyre okosabb telefonok fejlődése is kihat a jövőbeni vásárlások alakulására. Egy szervesen összefonódó offline-online ökoszisztéma kialakulásának lehetünk tanúi, amelyben az egyre tapasztaltabb fogyasztók aktív és interaktív szerepet játszanak.
Több nagy márka lép a direkt fogyasztói kapcsolatok és direkt értékesítés útjára, saját internetes csatornáiba terelve vásárlóit. A cipőpiacon például már a típusok között eligazodást és választást is segítő alkalmazás és csak a direkt csatornában elérhető modellek fejlesztése támogatja az Adidas e-eladásokat.
Az üzletek online rendelést lehetővé tevő és hozzáadott értéket is biztosító kioszkok kihelyezésével, saját applikációkkal, átvevőpontok létesítésével, kiterjesztett valóság alapú és élményközpontú árubemutatókkal, a technológiai újdonságokat stratégiájukba építve veszik fel a versenyt a vásárlók és a tranzakciók magukhoz vonzásában.
Kis kategóriában nagy meglepetés
Az év utolsó TM klubülése immár 10 éve rendkívüli esemény, hiszen ez egyben a magyar POPAI Awards POP verseny ünnepélyes díjkiosztója is. A pályamunkákat szeptember elejéig lehetett nevezni a popai.hu oldalon. A nevezett eszközök kiállítása és zsűrizése a Business Days konferencián történt, ahol közel 300-an megtekintették és közel 100-an értékelték is a verseny résztvevőit. A pontszámok alapján alakult ki a végső sorrend.
Az ünnepélyes eredményhirdetés bevezetőjében elhangzott, hogy a magyar POPAI Awards verseny az 5 kontinensen zajló, helyi POPAI és Shop! versenyek sorozatába illeszkedik. A helyi győztesek aztán a nemzetek viadalán, a Shop! Global Awards világversenyen is részt vehetnek a chicagói GlobalShop kiállítás és szakvásár keretében.
A 4 kategória – kis méretű, nem tartós, nem tartós installáció, tartós – közül általában a klasszikus display-ket felvonultató, nem tartós csoportba érkezik a legtöbb nevezés. Idén megszakadt ez a hagyomány és a „kis méretű” kategória dupla meglepetést hozott. Nemcsak a legtöbb nevezés érkezett ide, de a magyar POPAI Awards 10 éves történetében először az Év Displaye elismerés is ebből a kategóriából került ki. A legtöbb pontot ugyanis a Coca-Cola HBC „Rézangyal prémium pultdisplay család” nevezése kapta, így a „kis kategória” győztese és az Év Displaye is lett. A „nem tartós” kategória győztese az Essity Hungary mosógépálló papírzsebkendőt promótáló „Zewa mosógép display”-je lett. A „nem tartós installáció” és a „tartós” kategóriában is Coca-Cola HBC győzelmet hirdettek, előbbit a „Monster Mango Loco raklap dekor” nevezése, utóbbit a „Perfect Mix display” nyerte.
A trófeákat és okleveleket Csiby Ágnes és Kátai Ildikó, a POPAI Magyarország Egyesület elnöke és főtitkára adta át a helyezetteknek.
Kapcsolódó cikkeink
Átadásra kerültek a CO-OP Star idei Ezüstfenyő és Ezüstcsillag díjai
Ahogy minden évben karácsony előtt, úgy idén is, december közepén…
Tovább olvasom >Új AI alapú tervezőeszközzel segíti az amerikai kereskedőket az Alibaba
Az Alibaba International bevezette a kis- és középvállalkozások igényeire szabva…
Tovább olvasom >Az AI hatása Észak-Amerikában 2030-ra elérheti az 1,6 ezer milliárd dollárt
A kiskereskedők eltérő mértékben bár, de profitálhatnak a mesterséges intelligencia…
Tovább olvasom >További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Átadásra kerültek a CO-OP Star idei Ezüstfenyő és Ezüstcsillag díjai
Ahogy minden évben karácsony előtt, úgy idén is, december közepén…
Tovább olvasom >Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >