A Törökországba látogatók száma 13,9 százalékkal nőtt az első fél évben
Idén az első hat hónapban 13,9 százalékkal, 26,1 millióra nőtt a Törökországba látogatók száma az egy évvel korábbihoz képest – közölte a Török Turisztikai és Fejlesztési Ügynökség (TGA) az MTI-vel.
A közleményben Mehmet Nuri Ersoyra, a török kulturális és idegenforgalmi miniszterre hivatkozva arról számoltak be, hogy az ország turisztikai bevételei 9,3 százalékkal, 23,7 milliárd dollárra emelkedtek.
A miniszter szerint az első fél év eredményei megerősítették, hogy elérhető Törökország idei célja, 60 millió látogató és 60 milliárd dollár bevétel az idén.
Tájékoztatásuk szerint több mint 2,7 millió orosz, illetve több mint 2,5 millió német választotta Törökországot nyaralási célpontjául, ami 3, illetve 9 százalékos növekedés 2023 első feléhez mérve. Ugyanebben az időszakban 1,8 millió brit látogatott Törökországba, 19 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
Kiemelték, hogy éves szinten a legnagyobb (111 százalékos) növekedést a kínai turisták száma mutatta, meghaladta a 187 ezret.
Az MTI érdeklődésére jelezték, hogy a Törökországba látogató magyar turisták száma a 2022 és 2023 első hat hónapjában mért 51 167, illetve 68 918 után, idén január és június között már meghaladta a 86 ezret.
Közölték, hogy Törökország kulturális öröksége iránt is nő a kereslet, ugyanis 2024 első hat hónapjában az ország múzeumai és történelmi helyszínei csaknem 14 millió látogatót fogadtak, ami 12 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest.
A közlemény a Török-Magyar Kulturális Évad és a 100 éves diplomáciai évforduló alkalmából készült, a TGA megbízásából és a Hotelpremio Group közreműködésével.
Kapcsolódó cikkeink
Több mint 100 000 látogató, világhír és néhány ezer ötcsillagos értékelés az elmúlt évtized mérlege
Magyarországon és világszerte egyaránt újra növekvő népszerűségnek örvendenek az elmúlt…
Tovább olvasom >Hampton by Hilton márkanév alatt nyílik újra egy szálloda az Erdélyi-szigethegységben
Hampton by Hilton márkanév alatt nyílik újra egy szálloda az…
Tovább olvasom >NGM: augusztusban is dübörgött a turizmus, a vendégéjszakák száma átlépte a 31 milliót
A Központi Statisztikai Hivatal és a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az Európai Bizottság egy évvel elhalasztaná az EUDR bevezetését
Tegnap az Európai Bizottság bejelentette, hogy az Európai Unió Erdőirtás-mentes…
Tovább olvasom >Íme a legvilágpiacképesebb magyar e-kereskedők
Első alkalommal adták át a HungarEcomm Stars Díjat, Magyarország legkiemelkedőbb,…
Tovább olvasom >Magyarország átvette a Békekenyér-kezdeményezés elnökségét Németországtól
Jövőre Magyarország látja el a berlini fal leomlásának emlékére Németország…
Tovább olvasom >