A tojás sokszínű, tápláló élelmiszer!

Szerző: Trade Horeca Dátum: 2013. 09. 24. 10:30

A tojást sokan még mindig a túlzott zsír- és koleszterinbevitel felelősének tartják, pedig ezt már számos tudományos kutatás cáfolta. – Állították a szakemberek az AMC, a Baromfi Termék Tanács és a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége által a Tojás Világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón.

A tojás épp olyan jó, mint az anyatej – mondják –, megtalálható benne minden olyan tápanyag, amely nélkülözhetetlen az emberi szervezet számára.

A csekély fogyasztás mögött részben tévhitek húzódnak meg. Ezek eloszlatására a AMC „Uzsonna, ahogy anya csinálja” címmel indított kampányt: az iskolakezdés kapcsán elsősorban az édesanyák figyelmét hívja fel arra, hogyan készíthetnek magyar baromfi- és tojástermékekből egészséges tízórait, uzsonnát családtagjaiknak.
A tojás keresletének csökkenése természetesen visszavezethető az árak jelentős növekedésére is, annak ellenére, hogy a tojás még mindig a legolcsóbb fehérjeforrásnak számít.

A tojástermelés és -fogyasztás az elmúlt 10 év során fokozatosan csökkent hazánkban, a KSH adatai szerint ezek a számok 2010-ben 2,8 Mrd, illetve 235 db/fő voltak.

Kapcsolódó cikkeink