A többség keresi a kedvezményes akciókat az üzletekben

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 10. 29. 00:00

A GfK Hungária idei Shopper Insight megkérdezésének eredményeiből kiderült, egyensúlyba került a bevásárlólista alapján és az előzetes felkészülés nélkül, impulzusból vásárlók aránya.

 

A GfK Hungária 2008. májusában
ezer 15 évesnél idősebb felnőtt vásárlási
szokásait vizsgálta. A felmérés szerint a
lakosság mintegy harmada saját bevallása szerint
mindig, további közel egyharmada pedig gyakran gondosan
ellenőrzi a boltban a vásárolt termékek
lejárati idejét. Tízből egy válaszadó
soha nem követi ezt a gyakorlatot és további 16
százalékuk is csak ritkán ellenőrzi, meddig
fogyasztható az általa választott élelmiszer.
A megkérdezésből
kiderült, hogy a vásárlók tudatosak az
árakat illetően. Ötből közel hárman mindig,
illetve gyakran odafigyelnek a pénztárnál, hogy
az árak ugyanazok-e, mint ami a polcon kiírva
szerepelt. Tízből négyen vallották, hogy
pontosan tudják, mennyibe kerülnek az általuk
leggyakrabban vásárolt termékek a különböző
boltokban, ahol vásárolni szoktak. A vásárlók
40 százaléka szokta összehasonlítani a
termékek árát különböző
boltokban, ám ezzel a módszerrel a megkérdezettek
közel fele soha nem, illetve ritkán él. A
különböző darabszámú, vagy
súlyegységben megadott termékek árának
azonos mértékegységre történő
átszámításával csupán
tízből hárman „vesződnek” mindig, vagy gyakran –
a többség ezzel nem tölt időt. Többen vannak
azok, akik soha, vagy csak ritkán tájékozódnak
döntés előtt az akciós termékek akción
kívüli áráról.
Nagyjából egyensúlyba
került azok aránya, akik jellemzően bevásárlólista
alapján, vagy anélkül vásárolnak: 45
százalék soha, vagy csak ritkán készül
előre a vásárlásra ily módon, ezzel
szemben ötből ketten mindig, négyből egy válaszadó
pedig gyakran írja fel előre, mi is hiányzik
háztartásából.

Közel minden második
vásárló keresi tudatosan azt az akciót az
üzletbe lépve, melyről előre tudomást szerzett,
míg tízből közel négyen soha, vagy csak
ritkán tesz így. Az akciós vásárlási
lehetőségeket vásárlás előtt a
válaszadók közel fele soha, vagy csak ritkán
kutatja – kevesebben vannak azok, akik ezeket keresik. A
megkérdezettek saját bevallásából
az derül ki, hogy viszonylag kevesen feltételezik azt,
hogy ha a kívánt termék nem csak a megszokott
helyén található, akkor az akcióban van –
a többiek a polcvégeken vagy külön állványon
történő kihelyezést nem értékelik
akcióként.
A termékhez csomagolt ingyenes
ajándék sem feltétlenül jelent vonzóerőt,
hiszen négyből egy-egy vásárló soha,
vagy csak ritkán teszi külön megfontolás
tárgyává az ilyen termék beszerzését.
Az ingyenes ajándék értékét csupán
28 százalék igyekszik mindig, vagy gyakran felbecsülni,
ezzel a kérdéssel ugyanennyien soha nem foglalkoznak.

Kapcsolódó cikkeink