A Tetra Pak® újrapapírral segíti a gyerekek gyógyulását

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 11. 12. 11:31

A Tetra Pak® harmadik éve adja át több mint 1 millió forint értékű újrahasznosított papírtermékekből álló adományát a Tűzoltó Utcai Gyermekklinikának. A kéztörlőből és orvosi papírlepedőből álló, 2,4 tonnányi papíráru-adomány lehetővé teszi, hogy a klinika a költségvetéséből felszabaduló összeget orvosi eszközökre, gyógyszerekre fordíthassa.


Nagy segítség a kis embereknek

A Tetra Pak® 2010 óta segíti a Tűzoltó Utcai Gyermekklinikát. A vállalat felajánlásával szeretné felhívni a figyelmet a vállalati felelősségvállalás és a fenntarthatóság fontosságára, melyek elvrendszere mentén a Tetra Pak® összes leányvállalata működik. A 2,4 tonna újrapapír hónapokra biztosítja a klinika állandó fogyóeszközének számító papírkéztörlőt és orvosi papírlepedőt.

TetraPak-logo

„Harmadik éve adományoz a Tetra Pak® a kórháznak a munkánkhoz elengedhetetlen kéztörlőt és papírlepedőt. Nagy könnyebbséget jelent ez a klinika életében, hiszen az erre fordítandó pénzt kis betegeink gyógyítására tudjuk felhasználni”– mondta Prof. Szabó András, a Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekklinikájának igazgatója. Az adományhoz a papírtermékeket forgalmazó Higinagyker is hozzájárult azzal, hogy immár harmadik éve változatlan, kedvezményes áron biztosítja a termékeket a kezdeményezéshez.

Óvjuk, ami értékes!

A vállalat célja a kórház támogatása mellett a figyelem felhívása a környezetvédelem fontosságára. Riasztó tény, hogy Magyarországon fejenként átlagosan 80-100 kg papírt használunk fel évente, s ez a szám a következő hét évben várhatóan megduplázódik. Az újrapapír előnye, hogy 100%-ban újrahasznosított anyagból készül, s gyártásához mindössze feleannyi energiára és negyedannyi vízre van szükség, mint a tisztapapír esetében, ráadásul fák kivágása nélkül. Az adományozott mennyiség 30 fát ment meg a kivágástól.

„Örülünk annak, hogy hasznos adománnyal segíthetjük a Tűzoltó Utcai Gyermekklinikát, különösen olyan termékekkel, amelyek gyártásához akár az italos kartondobozok is alapanyagul szolgálhatnak” – mondta Eric Schmid, a Tetra Pak® Magyarország vezérigazgatója. „A kartondobozok 100%-ban újrahasznosíthatók, és mivel a csomagolóanyag 75%-ban papírból készül, többek között olyan hasznos termékek is készülhetnek belőle az újrafeldolgozás után, amelyek a gyermekklinika számára is hasznosak lehetnek” – tette hozzá.

A Tetra Pak® dobozok egyre nagyobb arányban FSC® minősítéssel rendelkeznek. Ezt a tanúsítást csak olyan vállalatok kaphatják meg, amelyek a felelős erdőgazdálkodást működésükben kiemelt ügyként kezelik. A Forest Stewardship Council® (Erdőgazdálkodási Tanács) nonprofit szervezet által hitelesített fenntartható erdőgazdálkodás lényege, hogy a kivágott fákat folyamatosan újak ültetésével pótolják, és egyszerre csak annyit vágnak ki, ahánynak van utóda.

Kapcsolódó cikkeink