A Tesco január 21. és február 17. között ismét vásárlói kezébe adja a döntést
Mától indul és február 17-ig tart a Tesco „Ön választ, mi segítünk” programjának szavazása. A következő 4 hétben az áruházlánc vásárlói dönthetnek arról, hogy a – pályázati szakaszból továbbjutó – 166 helyi közösségépítő kezdeményezés közül melyik nyerje a 400, 200 és 100 ezer forint összegű támogatást. Az áruházlánc a program eddigi négy fordulójában már több mint 100 millió forinttal támogatta a nyertes kezdeményezéseket.
A Tesco tavaly ősszel már ötödik alkalommal hirdette meg az „Ön választ, mi segítünk” pályázati programját, melynek célja a helyi közösségek jótékony célú kezdeményezéseinek támogatása. Az áruházlánc a program eddigi négy fordulójában már több mint 100 millió forinttal támogatta 338 szervezet környezetszépítő, a helyi közösségi életet fellendítő, oktató és képességfejlesztő, valamint egészséges életmódra ösztönző programját. Most az ötödik fordulóban további 166 pályázó nyerhet el összesen több mint 40 millió forintot.
A programra ezúttal is civil szervezetek és informális csoportok nevezhettek olyan kezdeményezésekkel, amik jobbá teszik azon közösségek életét, ahol a Tesco vásárlói és dolgozói is élnek. A beérkezett pályázatok közül a Magyar Adományozói Fórum (MAF) független szakértőkkel kiegészülve választotta ki azokat, melyek továbbjutottak a szavazási szakaszba. Az áruházlánc vásárlói országszerte 59 körzetben összesen 166 jótékony célú kezdeményezésre adhatják le voksaikat. Körzetenként a legtöbb szavazatot gyűjtő szervezet 400, a második 200, a harmadik pedig 100 000 forint támogatást kap környezetszépítő, a helyi közösségi életet fellendítő, egészséges életmódot támogató vagy épp képesség- és készségfejlesztő programja megvalósításához.
A program aktuális szakaszában 2019. január 21. és február 17. között a vásárlók minden vásárlást követően egy darab zsetont kapnak a pénztáraknál. Szavazatukat az áruházakban kihelyezett zsetongyűjtő pontokon, a számukra legkedvesebb kezdeményezéshez bedobott zsetonnal adhatják le. A vásárlók a számos izgalmas és hasznos projekt között például állatterápiás foglalkozások, örökbefogadó napok, hagyományőrző programok, családi és iskolai kirándulások megszervezését, speciális nevelésű igényű és hátrányos helyzetű gyerekek felzárkózását, fejlesztését, óvodai sószobák kialakítását, játszóterek, közösségi kertek felújítását, idősebb korosztály digitális világba való bevezetését is támogathatják. Az érdeklődők a zsetongyűjtő pontokon az adott körzetben továbbjutó helyi szervezetekről és kezdeményezéseikről is találnak információt, illetve a program weboldalán (http://www.tesco.hu/kozosseg) is követhető a szavazásban résztvevő szervezetek listája, valamint a szavazatok állása.
Az áruházlánc a szavazás lezárása után, 2019 márciusában hirdet eredményt. Az előző fordulóhoz hasonlóan a Tesco ezúttal is valamennyi, a szavazási szakaszra bejutott szervezetet támogatja 400, 200, valamint 100 ezer forinttal, a szavazatok számának függvényében.
A korábbi győztes pályázatokkal kapcsolatos további információ a www.tesco.hu/kozosseg oldalon olvasható.
Kapcsolódó cikkeink
Havi ügy, közös felelősség: tescós vásárlással segíthetünk azoknak, akiknek nem telik menstruációs termékekre
Május 28-án, a menstruációs higiénia világnapján a Tesco arra hívta…
Tovább olvasom >„Ha ez így folytatódik, eltűnnek az akciók” – interjú Pálinkás Zsolttal, a Tesco Magyarország vezérigazgatójával
2025 tavaszán a hazai élelmiszer-kiskereskedelem egyik legfontosabb szereplőjét, a Tescót…
Tovább olvasom >Padlóra viszi a drogériatermékek árait a Tesco
Több mint 150 már eddig is garantáltan alacsony árú háztartási…
Tovább olvasom >További cikkeink
Egy korszak lezárul, egy új indul – marketingvezetői váltás az Eisbergnél
Két év után búcsúzik az Eisbergtől Gál Judit, a cég…
Tovább olvasom >Folytatódik az áreső a PENNY-ben
Folytatja az alapvető háztartási és higiéniai termékek áresőjét a PENNY…
Tovább olvasom >A Heineken mesterséges intelligenciával oltja szomját az adatkezelésbe
A Heineken az SAP AI megoldásával egyszerűsíti az adatelemzést munkatársai…
Tovább olvasom >