A tervek szerint új nagybani piac épül közel a fővároshoz

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 03. 21. 17:56

A tervek szerint új nagybani piac épülne belátható időn belül a fővároshoz mintegy 40 kilométerre az M3-as autópálya bagi-aszódi lehajtójánál mintegy 45 hektáros területen – közölte Gyuga Pál, a fejlesztő cég, a Central Market ügyvezető igazgatója a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács hétfői budapesti elnökségi ülésén.

A projekt előkészítését már megkezdte a Central Market, amelynek számításai szerint a teljes beruházás mintegy 20 milliárd forintba kerülne. A létesítmény tartalmazna egy kereskedelmi bevásárló központot a Galga-menti régióban élők számára, továbbá egy nagybani elosztó központot, amelynek alapterületét mintegy 35-40 ezer négyzetméterre tervezik, emellett egy húszhektáros területen a különféle kiszolgáló egységeket, például logisztikai és feldolgozóipari beruházásokat valósítanának meg.

Az ügyvezető igazgató szerint a beruházás megvalósításához jelentős önkormányzati részvételre számítanak, mivel így a létesítmény felépítéséhez 50-70 százalékos uniós támogatást lehetne igénybe venni. Ez az önkormányzatok számára – amennyiben tulajdonrészt szereznek a nagybani piacban – jelentős hasznot hozna.

Megemlítette: most a Nagykőrösi úton működő nagybani piac mintegy 600-700 millió forintos éves nyereséggel működik. A főváros tulajdona ebben az üzletben több mint 60 százalékos. A Central Market a beruházás első ütemét 3,5-5 milliárd forintból tartja megvalósíthatónak. Ám a létesítmény átadási határidejéről még semmiféle konkrétumot nem tudott mondani az ügyvezető igazgató.

Kapcsolódó cikkeink