A termékcímkéken szereplő fenntarthatósági jelölések igazságtartalmát ellenőrzi a brit versenyhatóság
A brit versenyhatóság legújabb vizsgálatának célja megállapítani, hogy az egyes élelmiszereket, italokat és piperecikkeket értékesítő vállalatok félrevezető módon címkézik-e termékeiket „fenntarthatónak” vagy „környezetkímélőbbnek”.
A hatóság úgy véli, hogy a vállalatok túlzóan zöld állításokat hangoztatnak, ezzel próbálva megnyerni a klímatudatos fogyasztókat az Egyesült Királyságban, ahol az FMCG-ágazat forgalma eléri az évi 130 milliárd fontot (147,8 milliárd euró).
A brit Verseny- és Piacfelügyelet (CMA) csütörtökön jelentette be a felülvizsgálatot – egy évvel azután, hogy vizsgálni kezdte a divatipar által tett félrevezető zöld állításokat.
Az új vizsgálat kiterjed az élelmiszerekre, italokra, tisztítószerekre, pipere- és testápolási cikkekre, például fogkrémekre és mosószerekre.
Az ágazat nagy szereplői közé tartozik az Unilever, a Nestlé, a Coca-Cola és a Procter & Gamble, valamint a szupermarketeknek szánt saját márkás termékek gyártói. A CMA közlése szerint a kis és nagy cégeket egyaránt vizsgálni fogja.
A vizsglati eredményektől függően, a hatóság jelezte, hogy végrehajtási intézkedéseket, de vizsgálat indítását is megfontolhatja egy adott vállalat ellen.
„Aggódunk amiatt, hogy sok vásárlót félrevezetnek, akik esetleg még felárat is fizetnek olyan termékekért, amelyek nem azok, aminek látszanak” – mondta Sarah Cardell, a CMA vezérigazgatója. „Itt az ideje, hogy a vállalkozások felülvizsgálják a gyakorlatukat, és biztosítsák, hogy a jogszabályokkal összhangban működnek”.
Kapcsolódó cikkeink
Új vezérigazgató a Procter & Gamble élén
A Procter & Gamble (P&G) bejelentette, hogy 2026. január 1-jétől…
Tovább olvasom >Tesco kampány az egészségesebb táplálkozásért – ingyen gyümölcs gyerekeknek
Új kampányt indított a Tesco az Egyesült Királyságban a gyümölcs-…
Tovább olvasom >A Deliveroo Expresszel társul a brit Co-op
A brit Co-op kiskereskedelmi lánc új szintre emeli online szolgáltatásait:…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >Forró augusztusban bíznak a sörgyártók
A tavalyi közel három százalékos növekedést követően az idei első…
Tovább olvasom >Gulyás Gergely: kiterjeszti a kormány a kistelepülési élelmiszerüzletek támogatási programját
Kiterjeszti a kormány az 5000 fő alatti településeken indult élelmiszerüzlet-támogatási…
Tovább olvasom >