A tejfogyasztás fontosságára hívták fel a figyelmet a Tej Világnapi fesztiválon
Ezen alkalomból a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács idén is megrendezte ünnepségét, ahol elsősorban az edukációra és a környezettudatosságra fektették a hangsúlyt.
Sokan nem tudják, mennyi jótékony hatása van a tejnek a jó minőségű kalciumforráson túl. Az sem köztudott, hogy egészségünk megőrzésének szempontjából napi fél liter tejet, vagy azzal egyenértékű tejterméket kellene fogyasztanunk. „Megnövekedett az igény a fogyasztókat véletlenül vagy szándékosan megtévesztő reklámokkal, a közösségi médiában terjedő álhírekkel szembeni felvilágosító, edukációs célú kommunikációra az országban, éppen ezért fontosnak tartjuk, hogy beszéljünk a táplálkozásról, ezen belül is a tejben és tejtermékekben megtalálható esszenciális tápanyagokról, amellyel az emberek a szervezetük felépítéséhez szükséges anyagokat, és a mindennapokhoz szükséges energiát biztosítják. A tanács célja az, hogy a jövő generációját edukálja a tudatos táplálkozásról, ennek jegyében pedig a tejfogyasztás hasznosságáról is. Külön figyelmet igényel a mostanában divatos, tejhez hasonlított termékekről való tájékoztatás is, amelyek korántsem annyira egészségesek, mint amennyire hirdetik.” –mondta Istvánfalvi Miklós a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke.
A tejtermelőknek és a tejfeldolgozóknak többek között olyan kihívásokkal kell szembenézniük, mint a klímaváltozás, a környezetvédelem, vagy az egészséges táplálkozásra való megnövekedett fogyasztói igények. Mindemellett a folyamatos gazdasági változásokat és a piaci versenyt is figyelembe kell venniük munkájuk során.
A Tej Világnapja előtt a Tej Terméktanács rajzversenyt hirdetett általános iskolás gyermekek körében, hogy együtt alkossák meg a Tejszív történetek idei kampányának kabalafiguráját. A kampány célja, hogy felhívják a figyelmet a gyerekek egészséges táplálkozására, és annak részét képező tejtermékfogyasztásra. A győztes pályázó és osztálya kétnapos osztálykirándulást és kabalafigurás bögréket nyert, valamint meghívást kaptak a Tej Világnapi fesztiválra, ahol kiállították a pályázat 10 legjobb alkotását.
A MOM Sportban rendezett Tej Világnapi fesztivált sajtótájékoztató nyitotta, ahol a résztvevők a hazai tejágazat jelenlegi helyzetéről beszélgettek. Az eseményen a Tejterméktanács mellett az Agrárminisztérium, a Nébih, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Magyar Államkincstár és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is képviseltette magát. A szervezők rengeteg informatív és szórakoztató programmal készültek a résztvevőknek. A gyerekek számára ügyességi játékok és akadálypályák voltak, ahol a megfelelő tejfogyasztás mellett a környezettudatosságra is tanították őket, a felnőtteket pedig a szakmai konferencia résztvevői, valamint a tejágazat képviselői között megrendezett kispályás focibajnokság várta.
Kapcsolódó cikkeink
Ír ínyencség lett a világ legjobb sótlan vaja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Feltámadt a túró: újra hasít az amerikai tejipar
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Veszteségbe fordult a friss tej értékesítése – rávilágított a GVH grafikonja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
OKSZ: Az infláció sem indokolja már az árrésstop fenntartását
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Madár István: Árstopok nélkül magasabb lenne az infláció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >