A Tej Terméktanács a költségek emelkedését áfa-csökkentéssel ellensúlyozná

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 08. 21. 12:20

A kedvezőtlen gazdasági folyamatok hatását – többek között a költségek emelkedéséből adódó áremelkedést – az általános forgalmi adó (áfa) mérséklésével lehetne ellensúlyozni – mondta Lukács László, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója szerdán az MTI-nek.

tej

A terméktanács ügyvezetője szerint az utóbbi hetek aszályos időjárása növelheti egyes takarmányok árát. Emiatt pedig egyes becslések alapján 4-5 százalékkal nőhetnek az előállítási költségek a tejtermelőknél.

Úgy vélekedett: mindez újólag felveti az alapvevő élelmiszereket, köztük a tejet terhelő áfa csökkentésének szükségességét. A költségek növekedése alapvetően áfa-mérsékléssel volna korrigálható, aminek árcsökkentő hatása lenne nemcsak az előállítási költségekre, hanem a fogyasztói árakra is – tette hozzá.

Jelezte: az alapvetően 27 százalékos áfát, illetve a tej 18 százalékos áfáját más terméktanácsokkal együtt – a vágóállat és hús terméktanáccsal (VHT), valamint a baromfival (BTT) – közösen tett javaslat szerint 5 százalékra kellene csökkenteni.

Aláhúzta ugyanakkor, hogy a piaci árakat nem a magyarországi gazdasági viszonyok szabják meg, hanem az európai trend. Vagyis: az egy év óta tartó áremelkedés. Ezt az árnövekedést a szakmaközi szervezet előre jelezte. Azaz a felvásárlási árak egy év alatt minimálisan 20 százalékkal emelkedtek, ahogyan azt a terméktanács korábban becsülte.

A keresleti piac a termelés, a kínálat szűkülésének, valamint a kereslet ezzel egyidejű bővülésének köszönhető. Hozzátette: tavaly augusztusban Magyarországon az alapár 79 forint volt – az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) adatai alapján -, míg idén augusztusban ez 94-95 forint körül van. A termelők önköltsége üzemenként – technológiai színvonaltól függően – változik, de most átlagosan 85-90 forint körül mozog literenként – közölte az ügyvezető igazgató. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink