A technológiai fejlődés és az üzleti utazások
Az International Workplace Group (IWG) – a hibrid munkamegoldások piacának első számú szolgáltatója, amelyhez a Spaces és a Regus brandek is tartoznak – legfrissebb kutatása az üzleti utazások változó jellegével és gyakoriságával foglalkozik.
Az International Workplace Group jelentése kiemeli, hogy a növekvő költségek, a környezetvédelmi aggályok és a geopolitikai bizonytalanság miatt az üzleti vezetők a stratégiai szempontból fontos találkozókat helyezik előtérbe, miközben a globális cégek résztvevői között a rutinszerű megbeszélésekre nagyrészt online, a rendelkezésre álló technológia segítségével kerül sor.
A több mint 500 üzleti vezető körében végzett tanulmány* szerint a digitális infrastruktúra gyors fejlődése következtében a funkcionális megbeszélések nagyrésze ma már online is megtartható. Az üzleti vezetők több mint háromnegyede (77%) szerint a technológia lehetővé teszi, hogy virtuálisan tartsák a „szokásos” üzleti megbeszéléseiket.
Ez nem jelenti azt, hogy a hibrid munkavégzés miatt az üzleti utazások feleslegessé váltak volna. A vezérigazgatók többsége (87%) szerint a technológia soha nem fogja helyettesíteni a stratégiailag fontos személyes találkozók értékét, és az üzleti utaknak mindig is döntő szerepük lesz a kapcsolatok erősítésében és a jelentős megállapodások megkötésében.
A növekvő utazási költségek
A vállalatvezetők egyharmada a megemelkedett költségeket jelölte meg, mint befolyásoló tényezőt a pandémiát követő utazási döntéseiben. A repülőjegyárak 38%-kal** emelkedtek a járvány előtti árakhoz képest, a szállodai költségek pedig legalább 82%-kal***. Mivel 2025-ben további növekedés várható, a vezetők 77%-a tervezi az üzleti utak csökkentését virtuális találkozók helyettesítésével és kizárólag a fontos személyes találkozókra összpontosítanak.
Geopolitikai bizonytalanság
A növekvő geopolitikai bizonytalanság is jelentős befolyásoló tényező. Ötből egy válaszadó szerint a jelenlegi geopolitikai légkör, a globális egészségügyi helyzet (19%) és a vízumszabályozás (19%) szintén priorizálja a stratégiailag fontos utazásokat.
Környezetvédelmi megfontolások
Sok vállalat igyekszik csökkenteni környezeti lábnyomát, sőt bizonyos cégeknél a vállalati ESG-jelentés és -szabályozás is arra készteti a vezetőket, hogy jobban odafigyeljenek a vállalati utazásokra. A vezetők háromnegyede (75%) szerint a hibrid munka fejlődése és az online platformok alkalmazásai lehetővé teszi a környezetszennyező utazások számának csökkentését.
Üzleti utak meghosszabbítása a hatékonyság érdekében
A vállalati vezetők több mint a fele (61%) jóval kevesebbet utazik, háromnegyedük (75%) szerint pedig nőtt az üzleti utazások hatékonysága. Negyedük (26%) meghosszabbítja utazásait, hogy egyidőben még több megbeszélést tudjon beiktatni, míg mások (23%) szakmai rendezvényeken vagy konferenciákon is részt vesznek, hogy ezzel maximalizálják utazásaik hatékonyságát. A rugalmas munkaterületek lehetővé teszik a megbeszélések közötti produktív és kényelmesen munkát, így gyakran hosszabbítják meg az üzleti utakat.
Mark Dixon, az IWG vezérigazgatója és alapítója:
„A digitális technológia fejlődése, a növekvő utazási költségek, a geopolitikai bizonytalanság és a környezetvédelmi megfontolások együttesen azt eredményezik, hogy az üzleti utak világa átalakul, és valószínű, hogy nem tér vissza a járvány előtti szintre. A vezetők ma már a stratégiailag legfontosabb találkozókat, például a nagyobb üzleti megállapodásokra vagy a partnerekkel való jelentős személyes kapcsolatok ápolására irányuló utazásokat helyezik előtérbe. Az ilyen típusú megbeszéléseken a személyes találkozás értékét a technológia soha nem fogja helyettesíteni.”
* A Mortar által 2024 júniusában 500 vezérigazgató körében végzett kutatás. A Mortar a Market Research Society (MRS) akkreditáltja, és a kutatás az MRS irányelveinek megfelelően készült.
** Global Travel Outlook Spring 2024 jelentés, készítette: Harris Williams, OC&C Strategy Consultants
*** Az adatokat a Lighthouse vendéglátóipari adatelemző cég biztosította az IWG számára.
Kapcsolódó cikkeink
A hibrid munkavégzés jelentős technológiai beruházásokat generál
Az International Workplace Group új, vezetők körében készült kutatása szerint…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyílt Marketing Fórum a Magyar Termék Védjegyhasználatról – már lehet regisztrálni!
Idén február 20-án kerül megrendezésre a Magyar Termék Marketing Fórum,…
Tovább olvasom >Nagy Márton: itt a fordulat, a magyar gazdaság 2025-ben nagyobb növekedési pályára vált
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2024 utolsó negyedévében az…
Tovább olvasom >A tojás ára tovább emelkedik: a ketreces tartás kivezetése drágítja a piacot
A magyarországi tojásárak január végére átlépték a száz forintos lélektani…
Tovább olvasom >