A tea nemzetközi napja a nőknek dedikálva
A tea története bár több mint 5000 évre nyúlik vissza, az egészségügyi, kulturális és szocioökonómiai hatásai miatt még ma sem ment ki a divatból. A tea termesztése világszerte 13 millió embernek biztosít megélhetést, köztük számos kistermelőnek és családjuknak. Elismerve a tea történelmi és kulturális jelentőségét szerte a világon, továbbá a fejlődő országokban a vidéki térségek fejlődésében, a szegénység visszaszorításában és az élelmezésbiztonságban játszott szerepét, az ENSZ Közgyűlése 2019-ben május 21-ét a tea nemzetközi napjának nyilvánította, felkérve az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetét (FAO) a világnap koordinálására.
A tea nemzetközi napja egy alkalmat kínál arra, hogy ünnepeljük ezen ital kulturális örökségét, egészségügyi előnyeit és gazdasági jelentőségét, miközben törekszünk a termelés fenntarthatóbb irányba mozdítására – a farmtól a csészéig –, biztosítva a tea pozitív hatását az emberekre, kulturákra és a környezetre még sok generáción át. A nemzetközi nap idén a tea termesztésében és feldolgozásában részt vevő nők előtt tiszteleg.
Érdekességek a teáról
A tea a világ legősibb itala és jelenleg is második leggyakrabban fogyasztott folyadék a víz után. Számtalan fajtája érhető el, melyek között a különbséget az alkalmazott oxidációs és fermentációs technikák adják. Miközben a tea harmadát a termelő országban fogyasztják el, a tea szerepe a nemzetközi kereskedelemben is jelentős. Ez elmúlt évtizedekben gyors növekedést mutatott a teaipar és ezzel együtt a fogyasztók száma is globálisan. Annak ellenére, hogy a tea népszerűsége a fő teatermesztő országokban emelkedik, az egy főre jutó fogyasztás viszonylag alacsony, teret hagyva egy még nagyobb növekedésnek ezek országokban. Dél-Korea, Japán és Kína összesen négy teatermesztő helye része a FAO Globálisan Jelentős Mezőgazdasági Örökségrendszer programjának.
Kapcsolódó cikkeink
A súlyosbodó válságok három éve magasan tartják az éhezők számát – figyelmeztet az ENSZ
Közel 733 millió ember éhezett 2023-ban: globálisan minden tizenegyedik, illetve…
Tovább olvasom >FAO: Ezért nő az erdőtüzek intenzitása és gyakorisága
Az erdők helyzetéről szóló 2024-es globális jelentés az innováció szerepét…
Tovább olvasom >ENSZ: Sehol sem olyan elterjedt az e-kereskedelem mint Hollandiában
Az Egyesült Nemzetek Kereskedelmi és Fejlesztési Bizottságának (UNCTAD) új jelentése…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >