A TDM-szervezetekhez kerülnek a turizmussal kapcsolatos feladatok

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 11. 10. 11:15

A turizmussal kapcsolatos feladatokat a jövőben az önkormányzatok helyett a TDM-szervezetekhez rendelik úgy, hogy az önkormányzatok rálátása is biztosított legyen – mondta Nemes Andrea, a Nemzetgazdasági Minisztérium turisztikai főosztályának vezetője csütörtökön, a Magyar Turisztikai Desztinációk és Menedzsment-szervezetek Szövetségének (MTDMSZ) konferenciáján, Móron.

Kiemelte, a turizmusról és a vendéglátásról szóló törvény konkrétan meg fogja határozni a TDM egyesületek feladatait, hatásköreit. Bejelentette, heteken belül elkezdődik a tárcaközi egyeztetés a törvénytervezetről.

A kétnapos országos konferencia nyitónapján Balogh Károly, a MTDMSZ elnöke arról beszélt, hogy a magyar turizmus versenyhátrányban van, mert az elmúlt húsz évben elveszítette a gulyáskommunizmusra épülő imázsát, újat pedig azóta sem sikerült építeni.

Rosszul pozícionált termékekkel már nem lehet eredményeket elérni a piacon, ehhez megfelelő marketingtevékenységre van szükség, amelyet a turisztikai desztinációs menedzsment egyesületek képesek elvégezni – tette hozzá. A szakember jelezte: javasolják, hogy a készülő turizmusról és vendéglátásról szóló törvényben szabályozzák az önkormányzatok által beszedett idegenforgalmi adók bizonyos százalékának visszaforgatását a turizmus fejlesztésére és a TDM szervezetek tevékenységének támogatására.

Balogh Károly elmondta: a helyi önkormányzatoktól nem akarnak pénzt elvenni, hiszen egyrészt közösek az érdekek, másrészt cserébe feladatokat vállalnának át tőlük: például városmarketing feladatokat, vagy például a városi parkok fenntartását.

Javasolják továbbá a turisztikai hozzájárulás visszaállítását, így a turizmussal nem foglalkozó, de a turizmusból többletbevételre szert tevő vállalkozások minimális hozzájárulásukkal segítenék a fejlesztéseket. Új elemként a látogatói hozzájárulás bevezetését kezdeményezik, amely a belépőjegyekből származó bevételek bizonyos százalékát szintén a turizmusfejlesztésre fordítaná. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink