A tavalyinál lényegesen jobb eredményt és nagyobb árbevételt vár idén az MCS Vágóhíd Zrt.
Várhatóan az előző évinél lényegesen jobb eredménnyel, magasabb nettó árbevétellel zárja az évet, és a jövőt illetően is bizakodó mohácsi MCS Vágóhíd Zrt.
A Duna-parti város mellett Magyarország legnagyobb vágóhídját működtető társaság az MTI érdeklődésére közölte: év végéig a cég nettó árbevétele várhatóan meghaladja a 65 milliárd forintot, mintegy kétmilliárd forinttal lesz magasabb az előző évinél. A tavaly még ötmilliárd forintos veszteséget elkönyvelő vállalat az előző évinél lényegesen jobb eredményt is vár.
A dolgozói létszámát az elmúlt egy évben 689-ről 736 főre növelő, a Pick Vágóhíd Holding Kft. kizárólagos tulajdonában, Csányi Sándor üzletember érdekeltségében álló társaság abban bízik, hogy a cég eredményei 2021-ben is tovább javulnak amennyiben a koronavírus-járvány elleni küzdelem engedi a vendéglátó szektor, a közétkeztetés és a turizmus újbóli élénkülését.
Mindezzel együtt, közölték, így is sok bizonytalansággal néz szembe az ágazat, hiszen az afrikai sertéspestis európai terjedése, a kínai sertéshús import mennyiségének alakulása egyik napról a másikra gyökeresen képesek átalakítani a sertéshús világpiaci helyzetét. Ezért a Bonafarm Csoport stratégiai partnereként működő vállalat arra törekszik, hogy működési és termékszerkezetének kialakításával gyorsan legyen képes reagálni a váratlan helyzetekre. Lengl Tamás, az MCS Vágóhíd Zrt. vezérigazgatója közölte: felkészültek az ünnepekre évről évre jelentősen, mintegy 25 százalékkal megugró kereslet kielégítésére.
Az üzemben az uniós és magyar élelmiszerbiztonsági szempontoknál is szigorúbb feltételekkel előállított prémium magyar hústermékek kapcsán kiemelte, hogy a minőségi elvárások, a megélénkülő kereslet, valamint az állatjóléti és fenntarthatósági szempontok egyaránt indokolják azok vásárlását. Lengl Tamás közölte: az MCS Vágóhíd Zrt. PICK Friss hús prémium termékcsaládja mögött olyan zárt, egységes rendszer van, amelynek minden mozzanata – a takarmánytermeléstől a malacelőállításon és hizlaláson át a vágásig és csomagolásig – Magyarországon zajlik, ráadásul egy kézben van. A zárt rendszer és a magyar eredet nem csak az ellátás folyamatossága miatt fontos, hanem élelmiszerbiztonsági szempontból is kiemelt tényező – jelezte a vezérigazgató.
A cégvető szerint a fenti előnyök miatt egyre nagyobb számban jelennek meg a tudatos vásárlók a magyar piacon, mindez idén különösen érezteti hatását. „A magyar termelők támogatása, a magyar munkahelyek védelme, a logisztikai közelség fontosabbá válnak a mostani helyzetben, miközben a gazdasági, környezetvédelmi és állatjóléti szempontok továbbra is megszólítják a tudatos vásárlókat” – vélekedett Lengl Tamás. Az MCS Vágóhíd Zrt. 26 ezer négyzetméteres alapterülettel rendelkező mohácsi üzeme 2017-ben több mint húszmilliárd forintból jött létre, a beruházásból ötmilliárd forint húsipari technológiai fejlesztés volt, amelynek része a vágó-, csontozó- és csomagolási technológia, illetve az automata logisztikai rendszer. A vállalat közlése szerint a „legszigorúbb élelmiszerbiztonsági és higiéniai előírások maximális betartása mellett” évente hozzávetőleg egymillió – heti szinten 20 ezer normál, és ezer nagysúlyú – sertést dolgoznak fel Mohácson. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Négy növényvédő szer kapott szükséghelyzeti engedélyt a sáskák elleni védekezéshez
Magyarországon az elmúlt években a szélsőségesen meleg és száraz nyári…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: országszerte mérséklődött az aszály, nagy területen meg is szűnt
A hét első felében hullott csapadék nyomán az aszály országszerte…
Tovább olvasom >NAV: hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű gyümölcs árusítása
Hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű zöldség-,…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Mondeléz átadta legnagyobb közép-kelet-európai napelemparkját Székesfehérváron
A Mondeléz International csütörtökön hivatalosan is átadta új napelemparkját székesfehérvári…
Tovább olvasom >Mezőkövesden nyitotta meg 240. üzletét a PENNY Magyarország
Július 10-én megnyitotta kapuit Mezőkövesden a PENNY Magyarország 240. üzlete.…
Tovább olvasom >Sok tonnányi segítség: higiéniai papírtermék-adomány a legkiszolgáltatottabbaknak
Több ezer rászoruló gyermeket, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat esélyteremtő gyermekprogramjainak intézményeit,…
Tovább olvasom >