A tavalyinál jobban indul a dinnyetermesztők szezonja

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 07. 07. 11:48

Magas a magyar dinnye felvásárlási ára hétfő óta, jól indul a szezon a termesztőknek – mondta csütörtökön a Medi-Fruct Termelői Értékesítői Szövetkezet dinnyeértékesítéssel foglalkozó vezetője az MTI-nek.

dinnye-

Grósz György ismertetése szerint hétfőn jelent meg a magyar dinnye a belföldi piacon, kompenzációs felárral együtt azóta 55-60 forintot adnak kilójáért a felvásárlók. A tavalyinál 10-12 százalékkal magasabbról indultak az árak, és ilyen hosszú ideig nagyon régóta nem maradtak ilyen szinten – mondta.
A minőségről szólva Grósz György elmondta: jelenleg kifogástalan a dinnye, ám a szezon végéig – amely reményeik szerint az előző éveknél valamivel tovább, augusztus közepéig tart majd – még nagyban befolyásolhatja ezt az időjárás. Jelenleg nagy a hőmérsékletkülönbség a nappal és az éjszaka között, ami nem kedvez a dinnyének.
A szakember szerint hektáronként 700-1100 mázsa dinnye jó termésnek számít, és az idén ennél jobb hozamra van kilátás.
Grósz György szerint várhatóan e hét végére töltik fel a termelők a belföldi piacokat, a jövő héten megindulhat az export.
A Medi-Fruct Termelői Értékesítői Szövetkezet főként a cseh, a lengyel és a német piacokra szállít, a megtermelt mennyiség körülbelül 60 százaléka kerül külpiacra. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az olaszok a lengyel piacon nagyon alacsony árakkal dolgoznak, ami ronthatja a magyar dinnye pozícióit is, lenyomhatja valamennyire az árakat.
A Békés megyei Medgyesegyházán 2500 hektáron termelnek dinnyét, ez, valamint a dél-békési terület teszi ki a körülbelül hatezer hektáros magyarországi dinnyetermő terület mintegy felét.
Medgyesegyházáról a szezonban naponta akár 70-100 kamionnyi dinnyét is szállítanak a felvevőpiacokra.
A 2005-ben alakult Medi-Fruct Termelői Értékesítői Szövetkezet fő tevékenysége a közel 100 termelő tagja által megtermelt zöldség, gyümölcs felvásárlása és értékesítése. A tagok évente körülbelül 9000 tonna görögdinnyét, 1000 tonna sárgadinnyét, 1200 tonna meggyet, 800 tonna szilvát, 1200 tonna almát, 100 tonna cseresznyét, 40 tonna egrest, 200 tonna vöröshagymát, 100 tonna paprikát és 200 tonna káposztafélét termelnek.
A Medi-Fruct éves árbevétele meghaladja az 1,6 millió eurót. A zöldség-gyümölcs termékek közel 80 százalékát exportálják közvetlenül, főként Németországba, Lengyelországba, Romániába, valamint a balti államokba.
A Spar Magyarország csütörtökön az MTI-vel azt közölte, hogy a hazai dinnyetermelők érdekében az első magyar dinnyetételek megjelenésekor azonnal felhagy az importtal, és kizárólag belföldi dinnyével tölti fel országos hálózatát. A görögdinnye népszerűsítésére a társaság roadshow-t is indít, több, Balaton környéki üzletében dinnyekóstolással indítja a gyümölcs szezonját. A Spar tavaly július és szeptember között 4,7 millió kilogramm dinnyét értékesített, és ezt a mennyiséget várhatóan az idén is eléri – közölte a társaság.
A Lidl Magyaroszág korábban úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy július 1-jétől kizárólag magyar dinnyék érkeznek raktáraiba. Az áruházlánc a 2015-ös szezonban összesen 7050 tonna dinnyét értékesített a bel-és külpiacokon. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink