A tavalyinál jelentősen magasabb szőlőárak indokoltak az AM szerint
Az alacsony szőlőtermésre vonatkozó becslések és a borvidékek jóváhagyására váró szőlőár előrejelzések a tavalyinál jelentősen magasabb szőlőárakat indokolnak a rövidesen beinduló idei szüret során – állapította meg hétfői közleményében az Agrárminisztérium (AM).

Kisebb mennyiség terem idén szőlőből és a termelési költségek is nőttek, ezért is indokolt az ár emelése. (Fotó: Pixabay)
A tárca üdvözli, hogy a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) elkészítette az idei évre vonatkozó szőlőár előrejelzését. A különböző adatok és mutatók előre meghatározott módon, rögzített képlet alapján történő felhasználásával készülő előrejelzés arra szolgál, hogy a szüret idejére előre jelezze a várható átlagárakat. Most az egyes borvidékeken a sor, hogy végső döntést hozzanak a területükön érvényes prognózisról és azt közzétegyék. Nagy jelentősége van a borvidékek erre vonatkozó döntéseinek, ugyanis a szőlőár előrejelzése jó igazodási pont a szőlőtermelők és a felvásárlók számára az árról szóló megegyezés kialakításakor – áll a közleményben.
A kevés szőlő és bor is indokolja az áremelést
Mivel Európában idén nem várható kiugróan jó szőlőtermés, ezért az Agrárminisztérium is osztja azokat a szakmai véleményeket, amelyek szerint lesz kereslet a magyar szőlő és a magyar bor iránt. Az elkészült szőlőár előrejelzés jól tükrözi a többéves összevetésben is kimondottan alacsonynak számító borkészlet, illetve a várhatóan 3,7 millió mázsára tehető alacsony szőlőtermés mennyiség hatását. A termelői áraknak reálisan átlagosan 10-20 százalékkal kellene meghaladnia a tavalyiakat, de természetesen borvidékektől és szőlőfajtáktól, valamint a szőlő minőségétől függően komoly különbségek is adódhatnak – közölte az AM.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Operatív idők – X. Zsendülés Kertészeti Konferencia
A tavasz beköszöntével nem csupán a természet, hanem a kertészek…
Tovább olvasom >AM: tovább fejlődnek a hazai élelmiszeripari vállalkozások
Az Agrárminisztérium (AM) kiemelten fontosnak tartja a hazai, minőségi élelmiszert…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >