A tavalyihoz hasonló vendégforgalmat várnak a budapesti strandokon
A Budapest Gyógyfürdői És Hévizei Zrt. vezérigazgatója abban bízik, hogy megismétlik a tavalyi 4,2 milliós vendégforgalmat, noha kevésbé jó nyárra számítanak, mint az előző évben.
Szőke László az M1 aktuális csatornán hétfőn azt mondta: a cégnél az éves vendégforgalom jelentősen nőtt, míg 2010-ben 2,9 milliós volt, tavaly elérte az említett 4,2 milliót.
Közlése szerint szombaton kinyitott a Paskál fürdő és a Palatinus Strandfürdő, jóval ezer fölötti volt a vendégforgalom mindkét nap mindkét helyen, ez jónak mondható, hiszen még csak április vége van. Hozzátette: május 25-én és 26-án nyit ki a Csillaghegyi és a Római Strandfürdő, majd június 2-án a pünkösdfürdői strand.
Szőke László szólt arról is, hogy a csillaghegyin csaknem 7 ezer négyzetméternyi fedett fürdőt építenek, amelyet a nyár folyamán átadnak. Vannak kisebb felújítások is, ezek között említette, hogy a Palatinuson mintegy ezer négyzetméteres gyermekjátszótér épül, a Paskálon pedig új medencét adnak át május közepén. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Magyarországon drágultak legjobban a szállodák és éttermek az EU-ban – olvad a Balaton árelőnye
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megújult turisztikai képzést indít a Visit Hungary és a Magyar Turizmus Akadémia
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Lezárult az E-bike Program 2025 pályázati szakasza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Svédasztalos menza a 14. kerületben – A nap videója
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szallas.hu: Vir volt a legnépszerűbb a Horvátországba utazó magyarok körében idén nyáron
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyarországon drágultak legjobban a szállodák és éttermek az EU-ban – olvad a Balaton árelőnye
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >