A támogatások több mint felét már kifizette a gazdáknak a Vidékfejlesztési Hivatal

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 02. 23. 11:42

Az agrárpolitika végrehajtására idén 400 milliárd forintnyi uniós támogatási keret áll a pályázók rendelkezésére, eddig 270 milliárdot ki is fizettek már a nyerteseknek – mondta a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke kedden Herceghalmon Portfolio.hu által szervezett Agrárium 2016 szakmai konferencián.

buza2

A korábbi gyakorlattól eltérően a 2020-ig tartó uniós költségvetési időszakban kedvezőbb ütemezés szerint juthatnak a gazdák a pénzükhöz – hangsúlyozta Gyuricza Csaba, megjegyezve, hogy a kifizetések ütemezésében európai összehasonlításban Magyarország az élen jár. A gazdák munkájának segítésére a hivatal új informatikai hátteret épített ki és a falugazdász képzést is felgyorsította – jegyezte meg.

Mezei Dávid, az agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős miniszterelnökségi helyettes államtitkár arról számolt be, hogy a gazdák döntő többsége tervez fejlesztéseket, elsősorban az öntözésben és a megújuló energiák területén. Újdonságként említette, hogy az Európai Bizottság döntése szerint idéntől konzorciumban is pályázhatnak az érdekeltek. Amennyiben legalább öt, igazoltan mezőgazdasági tevékenységet folytató gazda összeáll egy fejlesztésre, az átlagnál akár kétszer nagyobb pályázati forrást is elnyerhetnek. Amíg a tagországok többségében kizárólag víztakarékos beruházásokra ad az unió támogatást, addig a magyar gazdák az öntözési terület növelésére is eséllyel pályázhatnak – mondta a helyettes államtitkár.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke szerint a magyar mezőgazdaság növekedési pályára állt, de a hatékonyságot rontja az évi több százmilliárdos veszteséget előidéző feketegazdaság. Visszaszorítására az ellenőrzési rendszer korszerűsítésére van szükség, és az őstermelői igazolványok kiadása körüli anomáliákat is meg kell szüntetni – hangsúlyozta. Hozzátette: a sertéshús áfacsökkentésének számszerű eredménye az első negyedév végén várható, most az a kérdés, hogy ennek kiértékelése után melyik ágazatra célszerű kiterjeszteni e megoldást. A baromfi, a tej és a zöldség-gyümölcs jöhet szóba, de a pékárukra is indokolt lenne a kedvezmény bevezetése – jegyezte meg.

Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára a biológiai sokféleség megőrzését szolgáló zölditésről kifejtette: az EU törekvése üdvözlendő, ám a megvalósítás feltételei, a támogatások elnyerése túl bonyolult. Ezért az unióban már dolgoznak az egyszerűsítésen, e kérdésben nyárra várható döntés.

A tanácskozás után együttműködési megállapodást írt alá Urbán Zoltán, az Eximbank vezérigazgatója Herczegh Andrással, az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) ügyvezető igazgatójával. A dokumentum szerint az Eximbank az agrárexport ösztönzése érdekében az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) kezességvállalásával az állattenyésztésben működő integrátoroknak beszállító termelők számára is biztosít hitelt.

Az Eximbank az integrátor tevékenységének változatlansága mellett, a vele megkötött megállapodás alapján átvállalja a termelés finanszírozásához szükséges forrás biztosítását és a finanszírozásból eredő kockázatok egy részét. Az így kialakított konstrukcióval a hitelintézet biztosítja az AVHGA hitelgaranciájának kedvező kondíciókkal történő igénybevételét, valamint a készfizető kezesség bevonásának egységes feltételek mellett történő lebonyolítását.

A hitelezés az integrátor és az Eximbank között megkötött együttműködési megállapodás keretében valósul meg. Az integrátor közreműködik a termelők hitelkérelmével kapcsolatos ügyintézésben, valamint a megfinanszírozott termelési ciklusok folyamatos monitoringjában, így lehetővé téve a hitelezési kockázat csökkentését.

Az AVHGA az integrátori finanszírozásban nyújtott forgóeszköz hitelhez egyedi termékmegállapodás keretében, előre megállapított feltételek alapján befogadott termelői hitelekre vállal készfizető kezességet, ezzel egyszerűsítve és megkönnyítve a termelők számára az Alapítvány szolgáltatásához való hozzáférést. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink