A takarmányárak miatt drágulhat a baromfihús

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 08. 02. 00:03

Az idei tavaszi 5-8 %-os áremelés után kénytelen lesz további 5-10 %-kal emelni árait a csirkefeldolgozással foglalkozó Her-Csi-Hús Kft., amennyiben a gabonapiacon a takarmányárak magasak maradnak – mondta Oláh István ügyvezető.

Oláh István szerint a magyarországi csirkehúspiacon csaknem 10 százalékos részesedésű, hernádi Her-Csi-Hús Kft. jól reprezentálja a csirkeágazatot, tehát valószínű, hogy a többi feldolgozó is emelni fogja átadási árait a magas takarmányárak miatt.
A cégvezető szerint a gabonapiacon a takarmányárak máris drasztikusan emelkedtek. A Her-Csi-Hús két takarmánybeszállítója is júliusban 6,5 százalék körüli áremelést hajtott végre, a szülőpár-beszállító partnerüknek pedig 13 százalékos takarmány áremelést kellett elfogadnia. Átlagosan tehát akár 8 százalékos takarmányáremelés is bekövetkezhet – véli Oláh István.
Az ügyvezető ilyen drasztikus mértékű takarmány-áremelést nem tart indokoltnak. Információi szerint a raktárakban van még ógabona, kukorica és talán még búza is. Vannak területek, amelyeket az időjárás ellehetetlenített, de az országos termőterületnek csak töredékét – tette hozzá. Amennyiben a takarmányárak a megemelt szinten maradnak, akkor újabb, 5-10 százalék körüli átadási áremelést kell végrehajtani, hogy a termelőiket ki tudják fizetni – közli az MTI.




Kapcsolódó cikkeink