A százezer átvevőpont és wc-papír árus országa leszünk?

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 03. 12. 11:28

Beletúrtunk a boltzáras tilosba. A szemfényvesztő átvevőpontos áruházak szaporodnak. Pedig parkolóban, bolt előtt az utcán, raktár udvarán is legfeljebb pattogatott kukoricát kaphat a vásárló. És egyre szélesebb körben üti fel a fejét a boltos világban a „ha a másik kinyithat, akkor én miért nem” című módi. Polgáron 9 virágbolt mellett 43 ruhás van.

 

Csak szemezgettünk, és véletlenszerűen, hogy az Alza.hu mellett melyik iparcikkes webáruház engedte tovább, vagy indította újra az átvevőpontos áruátvételt az online rendelést követően, a március 8-tól beléptetett boltzár után. Például a Jysk az árukiadási területen, a Decathlon az áruházak bejárata előtt, vagy parkolóban, az Extreme Digital a budapesti Ezred utcai kültéri átvevőponton.

A március 8-tól indított iparcikkes boltzár azért keservesebb, mint a korábbi, mert az elmúlt hónapokban nem tudták magukat utolérni a boltosok az áprilisi-májusi nagy zuhanás után, így a veszteségek csak gyarapodtak és lesznek még nagyobbak azoknál, akik már nem húzhatják fel a redőnyt. Az elkeseredés, a kétségbeesés és a kerülő utak keresgélése érthető, de nem mindegy, hogy ez hova vezethet. És hát a harmadik hullám is keservesebb, mint a korábbiak. De hát alapvető kérdés mindig, mi a jogalkotó szándéka. Most az, hogy minél kevesebbet mozduljunk ki otthonról, amin nehéz vitatkozni. De átvevőpontra mehetünk akkor?

Átvevőpontos bújócska: ki lesz a hunyó? 

A szigorításáról szóló kormányrendelet egyértelmű, ismételjük. A Napi.hu beszámolója szerint ugyanakkor az Alza.hu bemutatótermét ellenőrizte a rendőrség és nyilatkozatuk szerint „teljesen helyénvalónak ítélték a nyitvatartást”, a „telephely immár csak csomagátvevőpontként üzemel”.

A jogalkotást követően az ellenőrző hatóság dolga eljárni. Mindezek alapján azonban más bezárt üzlet is átadhatná a neten rendelt portékát, némi polc- és pulttologatás árán, akár az üzlet területén is, bemutatóteremként, vagy átvevőpontként, például a vevőszolgálat feliratot átcímkézve. De ez nyilván nem a legszerencsésebb eljárás.

Rágyúrva egy kicsit, a kereskedelmi joganyag nem tartalmazza sem az átvevőpont, sem a bemutatóterem fogalmát (olyan nagy szükség nincs is erre). Meghatározza viszont a kereskedés lehetséges formáit, amely révén a lehetséges színtereket is behatárolja. Ez lehet egyebek mellett az üzlet (épület, épületrész), amiben a raktár is benne van. Így a hátsó, vagy külső raktár is kiesik, mint átvevőpont. De lehet például mozgóbolt, piac, közterületi értékesítés, házaló kereskedés, értékesítés automatából és csomagküldő kereskedelem is. Nos, a webáruházi értékesítés, elektronikus kereskedelem a kereskedelmi jog szerint a csomagküldő kereskedelem. És a jog csak arról szól, hogy rendelsz a neten, amit házhoz szállítanak, vagy szállíttatnak.

Az Alza saját elhatározása alapján bemutatóteremnek nevezi az épületrészét, ami, mint kiderült, a kereskedelmi hatóság nyilvántartásában üzlet megnevezéssel szerepel. Más nem is lehetne.

És a parkoló, a raktár udvara, az üzlet előtti járda?

Ha egy csomagküldő vállalkozás az átvevőpontot az üzlet területén kívül szervezi meg, akkor a kereskedelmi törvényben meghatározott üzleten kívüli kereskedési formák jöhetnek számításba. Az online rendelt áru átadása is ugyanis része a kereskedelmi tevékenységnek. És minden kereskedelmi tevékenységet, azoknak pedig az összes színterét be kell jelenteni a jegyzőnek. Egy webáruháznak például azt is, milyen földrajzi területekre vállal, vagy szervez kiszállítást.

És akkor mi is az a parkoló? Vagy a raktár előtti udvar? Hát nem üzlet, üzletrész, az kiesik, hanem az építési jog szerint építmény. Tehát üzleten kívül terület. És akkor visszalépve a kereskedelmi jogba, mely szerint a közterületi értékesítés a közterületen – ami lehet egy bolt bejárata előtti járdaszakasz -, valamint közforgalom számára nyitva álló helyen – ilyen a parkoló – végzett kiskereskedelmi tevékenység. És ha egy boltos megnyitja a raktár udvarát a vásárlók előtt, például átvevőpontos értékesítésre, akkor a megnyitás pillanatától az is közforgalom előtt nyitva álló helynek számít, mint a parkoló.

Közterületi értékesítés keretében egyébként olyan termékek értékesíthetők, mint például a pattogatott kukorica, vagy a sült gesztenye.

Létezik egy további szabály is, ha valaki a bejáraton nyújtaná ki átadásra az előre megrendelt terméket: a kereskedő az üzlete homlokzatával érintkező területen az üzletben való forgalmazás szabályai szerint – a terület tulajdonosának (kezelőjének) hozzájárulása birtokában – forgalmazhatja az üzletben jogszerűen forgalmazott, a bejelentésben vagy a működési engedélyben meghatározott termékeket. Nos, erről csak annyit, hogy „az üzletben való forgalmazás szabályai szerint”. Tehát ha az üzlet zárva, akkor előtte sem lehet kereskedni, vagy éppen a megrendelt árut kiadni.

Na és ha telefonon rendel a vásárló valamit?

Ez is csomagküldő szolgáltatás, aminél a hangsúly azon van, hogy nem megy a vásárló a boltba, hanem csak egy kommunikációs eszközön keresztül rendel. Postán is elküldhet egy cetlit, hajdanán létezett is ilyen értékesítési módi.

A mozgóbolt, vagy a házaló kereskedés másik történet, jelenleg egyik sem tilos, amikor a boltos kimozdul.

WC papírt a kirakatba?

Profilt váltani lehet, de azt igazából végig is kell csinálni. A kezdeti módi az volt a bezárt boltosok körében a napokban, hogy egy-két jellemezően drogériás holmit felvettek a kínálatukba, de inkább csak a példa kedvéért, például kézfertőtlenítőt, háztartási papíráruból egy-két darabot, vagy például nagy sláger volt ebben a körben is a maszk, és akkor úgy gondolták, mehet tovább a bolt. Ami persze zömében sok más olyan holmit árult, mely alapján zárva kellene lennie.

De sajnos ez nem ilyen egyszerű. Már rámutattunk arra, hogy a bolt a saját piacán, eladásaiban döntő, jellemző részt is kell képeznie egy engedélyezett termékkörnek, akkor lehet nyitva. Nagyon egyszerű példával cipőboltból is lehet drogériát, vagy gyógycipő boltot csinálni.

A gyermek és kismama holmikat árusító Brendon  csak így járhatott el, amikor a hivatkozásuk szerint a Törzs útmutatásai alapján újranyitottak. Közösségi oldalukon egyébként az újranyitást közlő bejegyzést követő első hozzászólás az volt, hogy  „Az én kis utcára nyíló baba és gyermekcipőboltom zárva kell tartani”.

A kérdések hosszú sora bizonyára érthető: az egyik miért igen, a másik miért nem. Mint az átvevőpontoknál.

Virágozzanak Polgár virágboltjai

Polgáron a polgármester bejelentette március 8-án, hogy polgármesteri döntéssel engedélyezik a virágboltok működését, a közösségi oldalon található bejelentés szerint (ennek más nyomát egyébként nem leltük, például jogtárban, de ennek nincs is jelentősége, hiszen a magyar jogrend szerint a magasabb szintű jogszabály az erősebb). Úgy egyébként a KSH legutóbbi kimutatása szerint Polgár városában 7 darab virágbolt és kertészeti szaküzlet van. Az összes boltszám 139 darab (nagykereskedelmi raktárakkal együtt). De hát ruházati boltból is például 43 egységnek kellett bezárnia, és még másoknak is, például a használtcikk, vagy sportszerboltoknak is.

Csak éppen az is bökkenő, hogy a boltosnak nem kell jogtudósnak lennie, így viszont csak a hatósági munka szaporítható ilyen bejelentésekkel. És a hát az ilyesféle hangulatjavítás nem éppen a mindent felülíró védekezést segítő irányú.

(blokkk.com)

Kapcsolódó cikkeink