A száraztápok ára 30-50 százalékkal, a jutalomfalatoké 100 százalékkal is emelkedett január óta
Akinek háziállata van, tudja jól, hogy a havi költségek lehetnek igen borsosak, attól függően, milyen kedvencet tartunk. A kutyák és a cicák a legelterjedtebb kis kedvencek itthon, de egyre több embernek van lova, valamint egzotikus madara, hüllője is. A HelloVidék megnézte, hogyan változtak idén a hobbiállat-tartás költségei, hogy mi az, amivel a felelős gazdiknak feltétlenül számolniuk kell.

Sokan prémiumról a középkategóriás állateleségre váltottak
Év eleje óta eddig már háromszor kellett árat emelnünk, ami már jóval meghaladta a kiszámított infláció mértékét, és még nincs vége az évnek. A száraztápok márkától függően 30-50 százalékot is emelkedtek január óta, a jutalomfalatoknál érhető tetten a legdrasztikusabban a drágulás, egyes termékek ára mostanra 100 százalékot nőtt. Van olyan macskaalom, amelyiknek a nagy kiszerelését néhány hónapja még 6 ezer forintért értékesítettem, most már én sem veszem meg annyiért a nagykerben, de van olyan fajta, amelyik már 13 ezer forintba kerül, a szilikát almok ára nagyon elszállt
– kezdte Máté Péter, a debreceni Nyami-Hami kisállat-kereskedés üzletvezető tulajdonosa.
Az okok között említi az üzlettulajdonos a forint gyengülését az infláció mellett, hiszen rengeteg prémium és középkategóriás termék érkezik Angliából, legutóbb az onnan érkező áruk költségei augusztusban emelkedtek meg nagyon a nagykereskedésekben, amihez a kiskereskedők is igazodnak, de van, amiről már inkább lemondanak, és hasonlóan jó minőségű, olcsóbb termékekkel igyekeznek helyettesíteni.
Mindenféle felszerelés sokat drágult, a kutya- és macskafekhelyek, de a kisállatok ketrecei, az akváriumok is. ezek legtöbbje külföldről érkezik, de ha valamit itthon állítanak össze, itthon gyártanak le, az alapanyagok egyes elemei akkor is külföldről érkezik, ami szintén nagyon megdobja az árakat.
A Németországból, Angliából érkező tápok, konzervek ára mintegy 50 százalékkal több, mint januárban volt, ami nem csoda, hisz a takarmány ára is megugrott, de a csomagolásé, a szállításé is. Összességében mindennek felment az ára, van aminek drasztikusan, van, aminek csak 20-30 százaléknyit egyelőre.
Kapcsolódó cikkeink
Szakszervezet: az árrésstop kivezetése újabb árrobbanást hozhat az alapélelmiszereknél
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az OECD-ben 3,9 százalékra lassult az éves infláció novemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hosszú távú partnerségekre építve teremt valódi társadalmi hatást a PENNY
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A szánkó, a hólapát és az autóakku az extrém időjárás sztárja az eMAG-nál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: novemberben az előző év azonos időszakához mérten 5,4, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

