A szárazság a körtét sem kímélte
Idén az elmúlt tíz év legkevesebb körtetermése várható – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) körképéből.
Az utóbbi években hazánkban a körte termőterülete és termésmennyisége is folyamatosan csökkent, ez évben is terméscsökkenés várható. Hazánkban 1886 hektáron termelnek körtét, köztük számos tájfajtát. Tavaly is gyenge termést takarítottak be. Idén az időjárási körülmények közel sem voltak optimálisak, a NAK és a FruitVeB körképe szerint ezért még a tavalyinál is kevesebb termés várható. A legfeltűnőbb jelenség azonban hosszú távon – az ültetvények öregedésével és kondíciójuk folyamatos romlásával – a terméspotenciál csökkenése. Idén a tavaszi fagykárokat a körteültetvények döntő része szinte sértetlenül úszta meg, de a későbbi forróság, aszály nagy gondot jelentett. A májusi intenzív esőzések után hosszú aszályos időszak következett, és a körtelevélbolha kártételével is számolni kellett. Csak bőséges öntözés mellett lehet elfogadható a termés, másrészt a korai kitavaszodás és a forró, aszályos időszak a betakarítást is három héttel előre hozta. A gyümölcs minősége az ültetvények technológiai színvonalától és a megfelelő szaktudás együttesétől függ, ezért igen változó; de az intenzív, jól karbantartott gyümölcsösökből szép áru kerülhet piacra. További probléma, hogy a korai szüret miatt a szedőknek egyrészt 36-38°C-os hőségben kellett dolgozniuk, másrészt a hűtőházakat sem nagy mennyiségű forró (40°C feletti) gyümölcs hirtelen betárolására tervezték. Növényvédelem szempontjából évek óta hatalmas gondot okoz a körte-levélbolha, ami ellen a folyamatos növényvédőszer-kivonások miatt egyre nehezebb védekezni. Mint minden gyümölcsnél, a körte esetében is probléma a munkaerőhiány, különösen a szüreti időszakban. Az ágazatban nem történt generációváltás, szűkül a termelők köre, csökken a termelési kedv, nincsenek új belépők.
Szabolcs-Szatmár-Beregben (514 hektár) és Borsod-Abaúj-Zemplénben (410 hektár) található a hazai körteültetvények fele
Jelentős területek vannak még Heves és Zala (200-200 hektár körül), valamint Pest és Bács-Kiskun vármegyében (100-100 hektár). A fajták közül meghatározó a teljes termelés felét adó Vilmos, de a Fétel Apát (Abate Fétel) és az Alexander (Bosc kobak) is 1000 tonna körül terem. A körte termőterülete az elmúlt években jelentősen csökkent, speciális éghajlatigénye miatt gyenge a termésbiztonsága, hatalmas az ingadozás az évek között. A termésmennyiség 15-30 ezer tonna közt mozog, melynek 20-40%-át a feldolgozóipar vásárolja fel (főleg a Vilmost), a frisspiacra jutó körte mennyisége rendkívül hektikus. Hazánk körtéből régóta nettó importőr, a termés nem fedezi a fogyasztást: az export ingadozó, 100 és 850 tonna közötti, az import 6-8 ezer tonna.
A hazai körte a magyarországi áruházláncokban a belga, a holland, az olasz és a lengyel körtével versenyez
A versenyhátrányunk – még a korszerű gazdaságok vonatkozásában is – a klimatikus tényezőkben rejlik, ami miatt a versenytársak dupla vagy tripla fajlagos termést tudnak produkálni. Az ágazat súlyos problémája az ültetvények korszerűtlensége, illetve a szaktudás hiánya: új alany- és fajtakísérletekre, korszerűbb termesztéstechnológiára lenne szükség. Míg a termesztés jelentős része a hagyományos fajtákra (Vilmos, Bosc Kobak, Packham’s Triumph, Conference) épül, addig külföldön már több új fajtát is használnak. Azok magas hozamúak és alacsonyabb költséggel termelhetők, így alacsonyabb fogyasztói áron is kínálhatók. Emellett megjelentek a prémium termékkategóriájú, magas árú licenszes fajták, amelyeket jellemzően darabra vásárolnak. A hazai körtefogyasztás csökkenő tendenciát mutat és a hazai feldolgozóiparnak sincs növekvő igénye a körtére, az exportlehetőségek pedig szűkösek. A vásárlói szokások átalakultak: míg tíz éve – az almához hasonlóan – nagyobb mennyiséget tároltak be a fogyasztók, most (a relatíve magas fogyasztói árak miatt) heti néhány darabot vásárolnak csak, sajnos szinte luxuscikké vált a körte.
Az egyes termőtájakon hagyományos helyi körtefajtákat is termesztenek, amelyek az adott termőhelyhez alkalmazkodott, helyben kialakult fajták
Főleg házikertben, szórványgyümölcsösökben találhatók. Az államilag elismert hazai fajták köztermesztésben is szerepelnek, de a környezeti igényük miatt csak egy-egy termőtájra jellemző a termesztésük. Így például a Csengőkörte, a Gyöngykörte a Dél-Alföldre jellemző, a Fehérvári körtét és a Köcsög körtét Dél- és Közép-Dunántúlon termesztik,
a Kétszertermő körte, a Tüskéskörte és a Sózó körte a Nyugat-Dunántúlra jellemző, a Maróti téli a Dunakanyar fajtája. Ezen fajták áruminőségben nem versenyképesek a több száz éve nemesített és bizonyított világfajtákkal szemben, inkább helyi turisztikai értékeikkel és génforrásként lehet szerepük. A körte termesztése nem egyszerű feladat, környezeti igényeit csak hazánk bizonyos területein lehet kielégíteni. A megfelelő légköri páratartalom fenntartása nélkülözhetetlen, főként az árutermesztésre alkalmas őszi és a téli körtefajták esetében. Éppen ezért jellemzően az ország nyugat-dunántúli részén (Somogy, Vas és Zala) alakultak ki az üzemi körteültetvények.
A körte kifejezetten egészséges, felhasználhatósága pedig sokrétű
Az egyik legváltozatosabb színű gyümölcsünk, a zöldtől a sárgán, a barnán át a pirosig. Finom, édes íze egyedi, ősszel és télen is könnyen beszerezhető, tárolható. Több mint négyezer fajtát ismerünk a világon, hazánkban is számos fajtát termesztenek, amelyek között van nyári, őszi és téli körte is. A téli körte elnevezés az utóérésre és
az eltarthatóságra utal, ezeket a fajtákat ősszel takarítják be, a teljes érést megelőzően, az optimális szüreti időszakban, ami a hosszú tárolhatóság alapfeltétele, majd hűtőtárolóban érlelik tovább. Az apróbb, puha, szottyosodó nyári körte már júniusban érik, az ősziek és téliek közül több fajta a következő tavaszig eltartható, így a körte fogyasztási idénye az almáéhoz hasonlóan hosszú.
A finom, édes, egyedi ízű gyümölcs ősszel és télen is könnyen beszerezhető, tárolható, mégsem olyan kedvelt, mint az alma
Holott a körte számos ásványi anyagot – káliumot, kalciumot, nátriumot, foszfort, magnéziumot, vasat, bórt, fluort, cinket, rezet, mangánt, szelént –, valamint vitaminokat
(A, B1, B2, B3, B5, B6, C, E, K, J) is tartalmaz. Összetétele miatt számos betegség megelőzésében természetes módon segíthet. A gyümölcsöt elsősorban nyersen fogyasztjuk, ugyanakkor a főételek, vagy desszertek alapanyagaként is széleskörűen felhasználható. Készíthetünk belőle levest, eltehetjük lekvárnak vagy kompótnak, fűszeres chutney-nak, de pálinkát is főzhetünk belőle. A körte nagyon jól illik a kéksajtokhoz, akár salátában, rizottóban, tésztamártásban. A birsalmához hasonlóan magas pektintartalma miatt készíthetünk belőle sajtot (édes, sűrű desszert, tömör állományú gyümölcskocsonya), valamint az alma és a sárgarépa után szintén közkedvelt bébiétel-alapanyag. Érett gyümölcs vásárlása esetén a hűtőben jó néhány napig tárolhatjuk fajtától függően azonban ajánlatos a mielőbbi elfogyasztása. A nagyon érett gyümölcsöket érdemes azonnal feldolgozni, felhasználni. Vásárlás során mindig gondoljuk át, mire fogjuk használni. Pároláshoz, smoothie-hoz vagy süteményhez érett puha gyümölcsöket is használhatunk. A még nem teljesen érett gyümölcsök mivel utóérőek, jól szellőző, hűvös helyen az almához hasonlóan hosszabb ideig eltarthatók.
NAK/Fruitveb
Kapcsolódó cikkeink
A csemegeszőlő jól bírja a klímaváltozást
A gyümölcstermesztés egyre inkább kihívásokkal küzd a változó időjárás miatt,…
Tovább olvasom >A magyar elnökség versenyképes és fenntartható agráriumot szeretne
Az Európai Unió Tanácsának magyar elnöksége olyan agráriumot szeretne, amely…
Tovább olvasom >Csongrád-Csanád vármegyében is kimutatták a madárinfluenza vírusát
Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét követően, Csongrád-Csanád vármegyében is madárinfluenza jelenlétét…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megjelent a Trade magazin 2024/10. száma!
A digitális verzió ezúttal is bővített formában, 168 oldalon jelent meg. Alább, a levél…
Tovább olvasom >TheVR Mekis kedvence: influenszer ihlette menü a McDonald’s-ban
Október 14-től Magyarországon is elérhetővé válik a McDonald’s új, TheVR…
Tovább olvasom >Rekordmagasságba emelkedett a vaj ára Európában: kihívások előtt a pékségek és cukrászdák
Európában történelmi rekordot döntött a vaj ára, ami komoly kihívások…
Tovább olvasom >