A szállodaszövetség elnöke: kétségbeesve hívnak fel kollégák, hogy akkor most mi lesz
Baldauf Csaba úgy gondolja, hogy ami most jön, az durvább lesz, mint a Covid. Abban biztos, hogy nőni fog a szezonalitást választó szállodák száma, és a belföldi turizmus visszaesésére is számít, azzal viszont nem számol, hogy a Covid miatt be kell zárniuk – tudjuk meg a 24.hu interjújából.
Az év elején még azt olvastam, hogy járvány előtti rekordokat dönthet idén a hazai turizmus, nemrég viszont arról cikkeztek, hogy messze elmarad a forgalom a járvány előttitől. Mi történt? Rossz volt az előrejelzés, vagy elmaradnak a vendégek?
Rengeteg viszonyítási alap van, és sok esetben az újságírók és a szakma nem ugyanarról beszél. Én a magyarországi szállodák teljesítményéről tudok beszámolni. 2019 minden szempontból rekordév volt. Aki a járvány előtti évben nem szerepelt jól, az valamit rosszul csinált. A következő két évet viszont az állami segítség ellenére megszenvedte az ágazat. Ezek nélkül a veszteségek még nagyobbak lettek volna, persze ezekkel együtt is jelentős problémák adódtak. Általánosságban a nyári adatok közel lesznek a 2019-es rekordévhez, de a 2021-es nyári adatokat már nehéz lesz túlszárnyalni.
Ennek az évnek úgy futottunk neki, hogy látható egy markáns kereslet, és már Budapesten is javul a helyzet. Ez a megállapítás igaz volt és igaz talán most is. Rendeződik vissza a piac, megjelentek új küldő országok, miközben teljesen kiesett Oroszország és Ukrajna, de a német és osztrák vendégek is visszafogottabban jönnek.
Az orosz és az ukrán vendégek elmaradásának oka világos, de a németek és az osztrákok miért jönnek kisebb számban?
Ők sokkal óvatosabbak. Ha látnak egy 1 százalék feletti inflációt, azonnal elkezdenek spórolni (Németországban 8 százalék körül van az infláció – a szerk.). Persze a pénzromlás nálunk is komoly gondot okoz. November óta figyeljük az élelmiszerkosarunk árának változását, melyben 34 termék szerepel. Már június végéig több mint 30 százalékos volt a növekedés, és ugyan a bevételek emelkedtek az elmúlt években, ezek nem kompenzálják a megugró költségeket. Az árbevétel ugyan sokkal jobban néz majd ki, de az üzemelési eredményben, profitban egyértelmű romlás várható.
A szobaár hogyan változott ?
15–20 százalékkal nőtt a tavalyi évhez képest, de a bérköltség is jelentősen emelkedett, már a teljes bevétel több mint 35 százalékát ez teszi ki. Az energiaköltségről nem is beszélve – egy wellness szállodában 10-ről 20 százalékra ugrott ez a tétel.
A teljes interjú a 24.hu oldalán olvasható.
Kapcsolódó cikkeink
NGM: a SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak
A SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak, áprilisban 14 százalékkal…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >MBH gyorselemzés: Újabb hónapban remekelt a turisztikai ágazat
Március után, áprilisban ismét pörgött a turizmus: a vendégek száma…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >