A szalámigyártás folyamatának kutatási programja zárult a Pick Szeged Zrt.-nél
A szalámigyártás teljes folyamatát felölelő, a Szegedi Tudományegyetemmel közös kutatási program zárult le a Pick Szeged Zrt.-nél – közölte a Bonafarm csoporthoz tartozó cég vezérigazgatója csütörtökön Szegeden.

Szalámigyártó kutatási program zárult le a Pick Szegednél
Takács István a 2017 őszén indult, 2,573 milliárd forintos összköltségű projekt eredményeit bemutató sajtótájékoztatón elmondta, a cég új szalámigyárat épít Szegeden, a projekt részben ehhez kapcsolódott.
A cégnél és az egyetemen folyó kutatások során vizsgálták a különféle húsalapanyagok vízleadását. Dolgoztak a füstölési eljárás optimalizálásán, ennek érdekében egy tesztüzemet is építettek – mondta.
A kutatók elvégezték a csak a Pick szalámira jellemző természetes penészkultúra standardizálását, ezzel biztosítva, hogy az új szalámiüzemben gyártott szárazáruk is a hagyományos kiváló minőséget képviseljék majd – tette hozzá.
A klímatechnológia optimalizálásával a szakemberek olyan megoldásokat találtak, mellyel csökkenthetőek az energiaköltségek. A celofáncsomagolásra és a szalámirúd két végének lezárására automatizált módszert dolgoztak ki, átalakították a szeletelt szalámitermék csomagolását, 14 százalékkal csökkentve a csomagolóanyag-igényt.
Az SZTE és a Pick munkatársai foglalkoztak a húskészítmények eltarthatóságának növelésével, valamint új, magasabb hozzáadott értékű húskészítmények kifejlesztésével, azok előállítási technológiájának kidolgozásával is – ismertette a vezérigazgató.
Takács István hangsúlyozta, a vállalat és az egyetem a műszaki-technológia-, folyamat-, termékfejlesztés területén továbbra is együttműködik. Emellett a cégnek az oktatásban is szoros a kapcsolata az SZTE-vel, mert a magyar élelmiszeriparnak és a Pick Szeged Zrt.-nek is szüksége van a jól képzett szakemberekre.
Csóka Ildikó, az SZTE stratégiai főigazgatója kifejtette, az intézmény törekszik arra, hogy a gyakorlatban is minél inkább hasznosuljanak az egyetemen születő tudományos eredmények.
Az SZTE célja, hogy ipari partnereivel minél több közös kutatás-fejlesztési programot megvalósítson. Ezek közöl is kiemelkedett a Pick Szeged Zrt.-vel közös projekt, melyben a természettudomány és informatikai, a gyógyszerésztudományi és a mérnöki karáról vettek részt kutatók – mondta.
A Bonafarm csoporthoz tartozó Pick Szeged Zrt. Magyarország és Közép-Európa egyik legnagyobb élelmiszeripari vállalata, termékeit több mint 30 országban értékesíti.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Pick Szeged Zrt. nettó árbevétele 2020-ban 72,3 milliárd, 2019-ben 67,3 milliárd forint volt. 2020-ban a vállalat nettó árbevételéből az export 20,9 milliárd, 2019-ben 17,9 milliárd forintot tett ki. A cég 2020-ban 5,3 milliárd forint adózott eredményt ért a 2019-es 4,3 milliárd forint után. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Önvezető autók a nagyvárosban – ilyen algoritmusokon dolgoznak a magyar kutatók
Sokan azt gondolják, hogy az önvezető autók fejlesztésében a technológia…
Tovább olvasom >Nem a csillag számít: a negatív véleményt is látni akarja a magyar vásárló
A MediaMarkt friss kutatása szerint a vásárlók többsége maga is…
Tovább olvasom >Kié a bizalom? – így változik a hazai influencerpiac
A magyar internetezők kétharmada rendszeresen fogyaszt influencertartalmakat, de egyre tudatosabban…
Tovább olvasom >További cikkeink
Jason Momoával mutatkozott be Magyarországon a Meili Vodka
Az elmúlt két év egyik legtöbb díjat elnyerő vodkája (2…
Tovább olvasom >Labubu-láz: közel 400%-os profitnövekedéssel száguld a Pop Mart – már a Mattelt és a Sanriót is előzi
A „csúnya-aranyos” Labubu-figurák köré épített őrület, a vakdobozos értékesítés és…
Tovább olvasom >8,5 millió pékáru fogyott egy év alatt: helyi pékségek, kézműves ízek, tudatos választások a Kifli.hu-nál
Az elmúlt 12 hónapban a vásárlók több mint 8,5 millió…
Tovább olvasom >