A szakmai szervezetek egyeztetést sürgetnek a reklámadóról
A szakmai szervezetek továbbra is egyeztetéseket sürgetnek a reklámadóról, és a kormánytól azt kérik, hogy fontolja meg az adó eltörlését annak káros gazdasági hatása miatt – közölte Magyar Reklámszövetség szerdán az MTI-vel.
A Magyar Reklámszövetség és további 9 szervezet közös álláspontja szerint a reklámadót módosító javaslat csökkenti a mikro- és kisvállalkozások növekedési lehetőségeit.
Az alacsony árbevételű vállalkozások számára javasolt 0 százalékos adókulcs 100 millió forintos reklám árbevételig ad könnyítést, míg minden nagyobb árbevételű vállalkozás számára egységes 5,3 százalékos tervezett adóval számol. Ez egyértelműen csökkenti a hazai mikro- és kisvállalkozások növekedési lehetőségeit, és fokozza a hazai kis- és középvállalkozások versenyhátrányát a nagyvállalatokkal és globális szereplőkkel szemben – mutat rá közleményében a Magyar Reklámszövetség.
A szakmai szervezetek szerint a törvénytervezet világossá teszi, hogy a kormányzat csak néhány piaci szereplőnek kedvez, de a reklámipar összes többi szereplőjét indokolatlan adóemeléssel terheli.
Tízszeres extra adóteherrel sújtja az új reklámadó tervezet például azokat a vállalkozásokat, amelyek eddig az 1 százalékos adókulcs hatálya alá estek, hiszen míg eddig egy 800 milliós árbevételű vállalkozásnak 3 millió forint reklámadót kellett megfizetnie, addig a módosítással 37,1 millió forint adó megfizetésére köteleznék.
A szakmai szervezetek kifogásolják továbbá, hogy az új tervezetben nem esik szó a saját reklám megszüntetéséről.
A reklámadó tervezetből kiderül, hogy a saját reklám az adó hatálya alatt marad, ennek megfizetése a 100 millió forint feletti egységes adókulcs miatt minden nagyobb, terméket előállító és szolgáltatást forgalmazó cég számára óriási költségemelkedést jelent.
A szövetség rámutat: a tervezett 7-9 milliárd forint várt adóbevételnél lényegesen nagyobb a teljes magyar gazdaság számára okozott kár.
A szövetség korábban is jelezte, amit nemzetközi tanulmányok is alátámasztanak, az egységes adó bevezetése növeli a fogyasztói árakat, inflációt gerjeszt, elbocsátásokat eredményez, elmélyíti a versenyhátrányt a globális szereplőkkel szemben, és a magyar nyelven elérhető médiatartalmak mennyiségének csökkenéséhez, ezek minőségének nagymértékű romlásához vezet – fogalmaz a reklámszövetség.
A közleményben a szövetség megjegyezte: a korábbi sajtóértesülések és az Európai Bizottság eljárása alapján a szakma azt várta, hogy a kormány egyeztet az érintett szervezetekkel, ennek ellenére egyeztetés nélkül jelent meg az újabb tervezet a kormany.hu-n.
A Magyar Reklámszövetség és a szakmai szervezetek a reklámadó-módosítási tervezethez benyújtható észrevételi lehetőséggel május 9-ig élni fognak, a Magyar Reklámszövetség pedig a napokban tervezi benyújtani az Európai Bizottság számára észrevételét a magyar reklámadó tárgyában indított vizsgálat kapcsán – írja közleményében a szakmai szövetség. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Újból halasztásra kerülhet a reklámadó
A Magyar Reklámszövetség friss közleménye szerint az idei év során…
Tovább olvasom >Számos ponton szigorodik a reklámetikai kódex
A reklámszakma hó végén életbe lépő önszabályozó dokumentuma új, alkalmanként…
Tovább olvasom >Az 5. MRSZ Barométer felmérés alapján a kommunikációs piac egyre kevésbé optimista
Elkészült a Magyar Reklámszövetség és a Scores Group kutatóintézet 5.…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: a kiskereskedelmi forgalom 6,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, és 0,3 százalékkal mérséklődött az előző hónaphoz képest
2023 októberében a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a…
Tovább olvasom >MBH: a harmadik negyedévben tovább javultak a magyar élelmiszer-gazdaság kilátásai
Idén az első fél évében tapasztalt erősödés után a harmadik…
Tovább olvasom >Április 1-jétől indulhat a kézi visszaváltási rendszer az önként csatlakozó kis üzletekben
A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. tervei szerint 2024. április 1-jétől…
Tovább olvasom >