A svédek már a vaskorban főztek sört
A svédek már a vaskorban főztek sört, erre utalnak azoknak a csíráztatott magvaknak az elszenesedett maradványai, amelyekre svéd régészek bukkantak – olvasható az origo.hu-n.
Az ország déli részén feltárt magleletek nagy mennyiségű, valószínűleg ünnepi lakomákra és eladásra szánt sör gyártására utalnak – írták a kutatók az Archeological and Anthropological Sciences színű szaklapban.
Olyan területen találtuk az elszenesedett magvakat, ahol a település egy különálló részében helyezkedtek el az alacsony hőmérsékleten működő szárítókemencék. A leletek a 400-600-as évekből származnak, ezek a sörgyártás legkorábbi bizonyítékai Svédországban- írta közleményében Mikael Larsson, a Lundi Egyetem kutatója, aki régészeti növénytannal, archeobotanikával foglalkozik.
Régóta tudják, hogy a sör a világ sok táján volt az ősi társadalmak fontos terméke. Jogi iratok és képek alapján Mezopotámiában már akár Kr.e. 4000-ben is főzhettek sört. Mivel azonban az északi régiókban a középkor előtti időkből – nagyjából 1200 előttről – nincsenek írott források, a sör ősi főzésének csak növényi bizonyítékaira hagyatkozhatnak. (MTI, origo)
Kapcsolódó cikkeink
SAP: A felhős fejlesztéssel a sör is finomabb
A 130 éves Budweiser Budvar kiváló söreiről ismert, azonban vállalatirányítási…
Tovább olvasom >Átalakuló ízlés, növekvő kihívások – ilyen sörös évre készülhetünk 2025-ben
Bár 2024-ben 2,8%-kal bővült a hazai sörpiac, 2025 első hónapjai…
Tovább olvasom >130 éves Soproni Sörgyár
A kormány továbbra is stratégiai ágazatként tekint az élelmiszeriparra, ezért…
Tovább olvasom >További cikkeink
PwC E-toplista: A legnagyobb és legismertebb online kereskedők
4 kategória: legnagyobb, FMCG, magyar, legismertebb – 2024 legsikeresebb e-kereskedőinek…
Tovább olvasom >Krízistérkép 2024: Jelentősen nőtt az elhúzódó válságok száma
450 válsághelyzetet regisztrált és elemzett kommunikációs szempontok szerint az MPRSZ…
Tovább olvasom >K&H: hány forintért kártyáztak a magyarok külföldön?
Közel 3 millió alkalommal vásároltak külföldön a K&H bankkártyás ügyfelei…
Tovább olvasom >