Újranyitnak a Starbucks-kávézók az Egyesült Államokban
A Starbucks nemrég bejelentette, hogy az amerikai egységeik 85 százalékát újranyitják, azonban még mindig nem áll vissza a hétköznapi élet, hiszen komoly változások jönnek annak érdekében, hogy az alkalmazottak és a személyzet is a legnagyobb biztonságban legyen.
A világ legnagyobb kávézólánca közleményben azt is jelezte, hogy az államok között is teljesen eltérő lehet, hogy milyen intézkedéseket vezetnek be az ottani üzletekben, viszont mindenhol különös hangsúlyt fektetnek a tisztaságra és a fertőtlenítésre.
A dolgozóknak minden műszak előtt egy egészségügyi teszten kell részt venniük, kötelező lesz az arcmaszk viselése és a fokozott kézmosásra is ügyelniük kell majd. A drive-thru, vagyis az autóból rendelés lehetősége továbbra is üzemelni fog, néhány étteremben pedig az üzlet előtt is át lehet majd venni a rendelést, a szabadban.
A legtöbb boltba a vásárlók is bemehetnek majd, a padlóra felfestett vonalak jelzik majd számukra, hogy milyen távolságot kell tartaniuk egymástól. Emellett korlátozzák azt is, hogy egyszerre hányan tartózkodhatnak a kávézóban, ahol ezúttal ülőhelyeket nem alakítanak ki. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
Jelentősen romlott az amerikai fogyasztói hangulat novemberben a Michigani Egyetem felmérése alapján
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így modellezik a járványokat a magyar kutatók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fehérjeforradalom: három új itallal bővíti funkcionális kínálatát a PepsiCo
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Elindult a 10. Olasz Gasztronómiai Világhét – az olasz ízek, kultúra és innováció ünnepe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rekordévet zárhat a magyar turizmus – 1000 milliárdos szállásdíjbevétel, 1000 milliárdos reptérfejlesztés készül
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fröccsenésmentes piszoár
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

