Sikeres évet zárt a SPAR 2015-ben is

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 03. 02. 11:30

Az idén 25 éves jubileumát ünneplő SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. a tavalyi üzleti évében 488,2 milliárd forint forgalmat realizált, mely 3 százalékkal haladja meg a 2014. évi értéket. A SPAR 2015 végén összesen 456 üzlettel rendelkezett, melyek közül 75 egységet kiskereskedő üzemeltetett. Több mint 13 ezer munkavállalójával évek óta az ország egyik legnagyobb foglalkoztatója. A cég az elmúlt évben 32 millió eurót fordított beruházásokra, az elmúlt 25 év során pedig összesen 959 millió eurót.

SPAR sajtotajekoztato 20160302 foto2

A SPAR 5,4 milliárd forintot fordított áruház-felújításokra 2015-ben is. A legnagyobb beruházás a cégcsoport életében azonban a cég bicskei húsüzemének 1,7 milliárd forintos bővítése volt, valamint az érdi INTERSPAR építésének megkezdése. Az idei évben a beruházások folytatódnak, melyekre a SPAR közel 23 milliárd forintot költ majd. A beruházási keretben megtalálható 27 áruház felújítása és 5 új üzlet átadása is.

Hálózatfejlesztés
32 INTERSPAR hipermarket, 349 SPAR és City SPAR szupermarket, valamint 75 franchise áruház alkotta a tavalyi év végén a SPAR Magyarország üzlethálózatát. A vállalat franchise programját 2012-ben indította el, az elmúlt évben pedig 51 üzlettel bővült a partneri lánc. Saját üzemeltetésű szupermarket is nyílt 2015-ben Budapesten, a Váci úton. A 22 új munkahelyet teremtő, 317 millió forintos beruházást követően ma már összesen 393 ezer négyzetméteren szolgálja ki a vásárlókat a cég országszerte.
A SPAR folytatta a már meglévő áruházainak rekonstrukcióját is, 13 üzletet újított fel tavaly. A modernizált áruházak alaprajzi elrendezése megváltozott, még tágasabb és átláthatóbb eladótereket hoztak létre a vásárlók kényelme érdekében, amit energiatakarékos LED lámpák világítanak meg.
A SPAR nagy hangsúlyt helyez az energiahatékonyságra: az épülő érdi INTERSPAR áruházban például a padlófűtéshez, valamint a hűtéshez a kereskedelmi hűtőrendszerből származó hulladékhőt hasznosítják majd. A 2017 tavaszára elkészülő 7 ezer négyzetméteres hipermarket építése során az üzletlánc saját beruházásban a környező utakat is megújítja.
Az INTERSPAR az elmúlt év szeptemberében ünnepelte 20. születésnapját: 1995-ben új kereskedelmi kategóriát honosított meg a SPAR azzal, hogy 600 millió forintos beruházás keretében megnyitotta az első, 10 ezer négyzetméteres magyarországi hipermarketet Győrben.

Bővült a Regnum Húsüzem és Oktatóközpont
A SPAR az egyetlen kiskereskedelmi vállalat, amely saját húsüzemmel rendelkezik Magyarországon. 2015-ben 1,7 milliárd forint ráfordítással – szeletelő részleggel és oktatóközponttal – 10.900 négyzetméteresre nőtt az üzem, ahol tavaly 2.700 szarvasmarhát és 400 ezer darab félsertést dolgoztak fel, aminek eredményeként 1,6 millió kilogramm bontott marhahús és 14,6 millió kilogramm bontott félsertés került az üzletekbe. Az üzemben a tálcás, védőgázas, valamint a vákuumcsomagolt friss tőkehúsok mellett tavaly 11,5 millió kilogramm sajátmárkás – S-Budget, SPAR, Regnum – felvágottat, sonkafélét, füstölt és füstölt-főtt húst, májast és kolbászféléket gyártottak és 7 millió darab tálcás húst csomagoltak.
A SPAR csoport a múlt évben a Kiváló Minőségű Sertéshús (KMS) védjegy használatára is lehetőséget kapott, amely garantálja, hogy a sertés Magyarországon született, kizárólag GMO-mentes gabonán nevelkedett, valamint a húsa meghatározott márványozottsággal és sajátos, különleges ízzel és illatvilággal rendelkezik.

Egyre bővülő sajátmárkás termékkínálat
A vállalat nagy figyelmet fordít az üzleteiben elérhető sajátmárkás termékek minőségére, megjelenésére és arra is, hogy évről évre bővítse ezen áruféleségek választékát. Tavaly 2.290-re nőtt a sajátmárkás termékek száma. A cikkelemszám növekedés főként a SPAR, S-Budget, Regnum, valamint a SPAR Natur*Pur márkákat érintette.
Minden sajátmárkás terméket olyan neves gyártó állít elő a SPAR számára, amely termékeivel már bizonyított a piaci versenyben. A gyártói márkáknál általában 20-30 százalékkal olcsóbb termékek kiváló minőségük és kedvező ár-érték arányuk révén a fogyasztók körében gyorsan népszerűvé váltak.

Képzések a szakmai fejlődésért
A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. egyik alapelve, hogy a biztos jövő az utánpótlás nevelésében és a kollégák folyamatos képzésében rejlik. Ezért a kereskedelmi szakmát tanuló diákok tapasztalatokat szerezhetnek az áruházakban a kötelező iskolai gyakorlat keretein belül. 2015-ben 1.212 diák választotta a SPAR-csoportot.
A középiskolásokon kívül 37 főiskolai hallgatónak is gyakorlati helyet biztosított a cég, akik széles körű ismereteket szerezhettek a kereskedelmi vállalat működéséről, és elméleti ismereteiket a gyakorlatban is hasznosíthatták. A tehetséges fiatalok a gyakorlati idő lejárta után a SPAR csapatát erősíthetik. Ezen kívül évek óta működik a Trainee program, amelynek célja, hogy a németül beszélő, kereskedelmi orientáltságú friss diplomások számára segítséget nyújtson a pályakezdésben. Tavaly kilencen vettek részt a programban, amely során a vállalat különböző működési területein szerezhettek gyakorlati tapasztalatokat.

Egy jó csapat
A SPAR-családban minden dolgozónak fontos szerepe van. A vállalat évek óta olyan hasznos és közkedvelt béren kívüli juttatásokat biztosít munkavállalóinak, mint a kedvező bankszámla csomagok, az egyedi mobiltelefon-előfizetési díjak és a kedvezményes üdülési lehetőségek. A SPAR a kereskedelmi vállalatok közül egyedülálló módon 13. havi fizetést, továbbá több mint tíz éve iskolakezdési támogatást biztosít alkalmazottainak. A társaság a vásárlás során is igyekszik segítő jobbot nyújtani, ezért számos, dolgozóknak szóló akción felül 2015-ben bevezette a névre szóló kedvezmény-kártyát, amely egész évben 5 százalékos, a kiemelt időszakokban pedig – például karácsonykor – 10 százalékos engedményt biztosít a vásárlások alkalmával.

Sikeres marketingkampányok
A SPAR Magyarország folytatta a korábbi évek hagyományait, így 2015-ben is különleges és rendkívüli kedvezményeket nyújtó promóciókkal, hűségakciókkal várta vásárlóit. Az év elején a főzés szerelmesei Thomas főzőedényekhez és konyhai kiegészítőkhöz juthattak hozzá kedvezményes áron. Nyáron a svéd prémiummárka, az Ellehammer egyedi bőröndjeit, táskáit, kiegészítőit lehetett megvásárolni. Ősszel a sport és a játék jegyében a SportBall Heroes plüsslabdáinak örültek kicsik és nagyok, év végén pedig a WMF konyhai termékcsaládja került újra az üzletekbe.

Társadalmi szerepvállalással a közösségért
A SPAR jelentős segítséget nyújt a társadalmi ügyekben is. A cégfilozófiában kiemelt szerepet kap a sport támogatása, az elesettek megsegítése és a hazai termékek népszerűsítése. Az év során támogatási rendszer került kiépítésre, melynek köszönhetően mind a támogatott, mind a vállalat számára átláthatóbbá vált ez a terület.
A cégcsoport és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közel 20 éve, stratégiai együttműködés keretein belül évente több ezer rászorulónak nyújt közösen segítséget. 2015-ben a Máltai adománykártyák értékesítéséből közel 10 millió forint folyt be, az eladott szalagfüles táskák után pedig további 4 millió forinttal támogatta a vállalat a szeretetszolgálat tevékenységét. Minden évben, így tavaly decemberben is megrendezésre került az „Adni Öröm!” akció, mely során 257 tonna adomány gyűlt össze, amely több mint 32 ezer élelmiszer ajándékcsomag elkészítését tette lehetővé.
A SPAR az állatok élelmezésében is szerepet vállal. A cég évek óta kapcsolatban áll az Országos Állatvédőrséggel, melynek eredményeként a szervezet önkéntesei minden évben több ezer kilogramm állateledelt gyűjtenek össze a kijelölt áruházakban. Ezen felül 304 üzletből és a két logisztikai központból a lejárt szavatosságú, forgalomba már nem hozható termékek állatok élelmezése céljából több mint száz partnernek kerülnek átadásra.

Elismerések
A vállalat szakmailag kimagasló évet zárt 2015-ben is: az Év boltja (MOM Park SPAR szupermarket) elismerésen kívül két díjat is kapott az idén először meghirdetett SuperStore versenyen (Szekszárd INTERSPAR, MOM Park SPAR szupermarket). A SPAR nyolcadszor nyerte el a Superbrands címet, valamint a cég egyik szakeladója a Magyar Kereskedelemért Nagydíjat vehette át az Európai Kereskedelem Napján. Az áruházlánc ezen felül több más díjat is nyert marketing aktivitásaival.

T

Kapcsolódó cikkeink