A Soproni és a Heineken is díjat kapott

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 06. 07. 10:33

A Heineken két arany díjat vehetett át Film kategóriában a Clio díjátadón, a Soproni pedig immár 13. alkalommal nyerte el a Monde Selection intézet által odaítélt arany érmet.

A Clio Díj a világ egyik legismertebb kreatív versenye, melyet hirdetés, dizájn és kommunikáció területen rendeznek meg azért, hogy széles körben honorálják a média munkáját beleértve az interaktív, rádió, innovatív médiát és a filmet. A neves díjátadón a Heineken vállalat nemcsak egy, hanem két díjat vehetett át. Ez az első nemzetközi elismerés, melyet a Heineken „The Entrance” azaz „A belépő” című szpotjáért kapott. A Heineken új kampányához készült film megérdemelten nyerhetett a kategóriában, hiszen indulása óta számos rajongót szerzett a Facebookon, valamint TV-s és mozis megjelenése is erősnek bizonyult.

A Soproni sem maradhatott ki a sorból, hiszen évek óta nyer a Monde Selection intézet termékminőséget értékelő díján. A Monde Selection egy, a minőség kiválasztására és elismerésére szakosodott nemzetközi intézmény. Közel 50 éve foglalkozik termékek tesztelésével és elemzésével, hogy a legjobbaknak nemzetközileg elismert minőségi díjat adjon. A termékeket teljesen független szakmai zsűri teszteli és vizsgálja. A Sopronit 1998 óta minden évben kitüntették a legjobbaknak járó díjak egyikével. Fontos kiemelni, hogy a díj egyben segítséget nyújt a fogyasztóknak a legmagasabb minőséget nyújtó sörök kiválasztásában. A díj egyértelműen bizonyítja, hogy a Soproni állandó és megbízható minőséget nyújt fogyasztóinak, hiszen szinte már hagyományként minden évben elnyeri ezt a rangos elismerést.


A Clio és a Monde Selection díj különleges elismerése annak, hogy a két márka minőségben és a fogyasztók felé irányuló kommunikációban is a legmagasabb színvonalat képviseli.

Kapcsolódó cikkeink