A sóhamisítás csökkentheti a lengyel élelmiszerek külföldi keresletét

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 03. 08. 12:00

A lengyel élelmiszeripar tart a külföldi kereslet csökkenésétől, mert az étkezési só kiterjedt hamisítása miatt többek között a cseh és szlováki élelmiszergyártói kamarák is a lengyel termékek bojkottjára szólították fel a fogyasztókat.

Lengyelországban február végén derült fény arra, hogy három cég több mint tíz éven keresztül havonta több ezer tonna nem étkezési sót élelmiszerként adott el egyebek közt hús-, hal- és tejfeldolgozó üzemeknek, illetve pékségeknek. A nem étkezési rendeltetésű só felhasználásával előállított készítmények bárhol forgalomba kerülhettek, de az ügyészség nem hozta nyilvánosságra a hamisított sót használó élelmiszer-feldolgozók listáját.

Az ügyet vizsgáló nyugat-lengyelországi poznani körzeti ügyészség szakértői és a lengyel népegészségügyi szolgálat laboratóriumi vizsgálatai szerint a hamisított só nem káros az egészségre, de fogyasztásra nem alkalmas.

Witold Choinski, a lengyel húsfeldolgozók egyesületének elnöke szerint a sóhamisításról már a német, litván, ír és angol fogyasztókat is figyelmeztették az ottani kamarák, és hangsúlyozta, hogy a negatív marketing következményeit már az elkövetkezendő hetekben fel lehet mérni.
A lengyel élelmiszeripar más ágazatai is tartanak a külföldi kereslet csökkenésétől, de Andrzej Gantner, az élelmiszergyártók egyesületének főigazgatója szerint a bojkott mértéke a laborvizsgálatok pozitív eredményének külföldi elterjedésétől függ.

2011-ben a lengyel élelmiszeripari cégek 15,2 milliárd euró értékű árut adtak el külföldön. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink