A sikeres mezőgazdaság alapja a fenntartható élelmiszeripar
Magyarországon az agráriumnak mindig is erős kultúrája volt, mára pedig azok tudnak sikeres mezőgazdasági országok lenni, ahol eredményes az élelmiszeripar is – mondta Nobilis Márton a Clever Food kiállítás megnyitóján szerdán, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.

Az államtitkár méltatta a szervezőket a Clever Food kiállítással kapcsolatban (Fotó: Pixabay)
A végtermék az egyik legfontosabb része az élelmiszeriparnak, ezért is fontos, hogy a kormányzat úgy gondolkodik az élelmiszeriparról, hogy kiemelten támogatja ezt a területet – mutatott rá Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszergazdaságért és agrárszakképzésért felelős államtitkára. Hozzátette, figyelnünk kell a környezetünk megóvására, valamint arra, hogy a legkevesebb ételmaradék kerüljön a kukába. Nobilis Márton emlékeztetett, hogy a magyar kormány és a Nébih az Európai Unióban az elsők között kezdett el ezzel a témával foglalkozni. 2016-ban a „Maradék nélkül” program is bevezetésre került, aminek köszönhetően 27 százalékkal csökkent Magyarországon a kidobott élelmiszerek mennyisége. Az államtitkár méltatta a szervezőket a Clever Food kiállítással kapcsolatban. Szavai szerint olyan modern kiállítás valósult meg, amely a világon bárhol megállja a helyét. Hangsúlyozta, van okunk a büszkeségre, hiszen ebben a témában elől járunk az Európai Unióban.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás – Gyorsuló kifizetésekkel segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A magyar mezőgazdaság képes a megújulásra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: az őszi vetésnek nagy szüksége van a csapadékra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
880 millió forintos beruházással újította meg három áruházát a SPAR
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz díjat nyert a Vál-Völgye Pékség a 22. Nemzetközi Kenyérversenyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

