A sertéságazat szereplői a szállítási tilalmak enyhítését várják

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 05. 02. 11:36

A sertéságazat szereplői az afrikai sertéspestis (ASP) magyarországi megjelenése miatti szállítási tilalmak enyhítését várják, bizakodásra a Szingapúrral kötött regionalizációs megállapodás ad okot, amely szerint az ASP magyarországi vaddisznóállományban történő előfordulása esetén már nem az egész ország, hanem csak a kitöréssel érintett, illetve a korlátozás alatti területek kerülnek tiltólistára – derül ki az Atradius hitelbiztosító agrárelemzéséből, amit csütörtökön juttattak el az MTI-nek.

A piac hasonló megállapodásokat vár más ázsiai országokkal is, példaként Kínát említették, ahol már komoly veszteségeket okozott a sertéspestis, így a korábbinál nagyobb importra szorul. Mindez pedig elősegítheti a Magyarország egész területére kiterjedő tilalom módosítását.
Az elemzés szerint a szállítási tilalmak enyhítése fontos kérdés Magyarország számára, ugyanis az ország a tiltó és korlátozó intézkedések miatt elveszítette az exportpiacainak a 30 százalékát, főként az ázsiai országokat. Ráadásul a Központi Statisztikai Hivatal adatai azt mutatják, hogy az Ázsiába szánt termékeket a cégek más csatornákon keresztül csak áron alul tudták értékesíteni. A statisztikai adatok alapján az ország legfőbb exportpiacai Románia, Ausztria, Szlovákia és Hollandia voltak.
Ugyanakkor megjegyezték, Magyarországra a legnagyobb állategészségügyi kockázatot a szomszédos Románia jelenti, ahol a házi sertésekre is átterjedt a betegség. Ez azonban lehetőség is a magyar vállalatok számára, így a magyar élősertés-export 73 százalékkal, a húsexport 14 százalékkal emelkedett Romániába az elmúlt időszakban. A forgalmazók mégsem maradéktalanul elégedettek, a fizetési fegyelem jóval lazább a román piacon, mint korábban Ázsiában – írta elemzésében az Atradius.
Az elemzésben megállapították, hogy az egyre feszültebb piaci helyzetben a magyar sertéságazat versenyképességének javításával bővülhetnek a nemzetközi lehetőségek. A helyzet megoldásához példaként a magyar piac szervezettségének javítását, a gazdák közti jobb együttműködést, illetve a termékstruktúra átalakítását, és a termelés optimalizálását említették.
Az Atradius Magyarország piacvezető hitelbiztosítója. A világ 50 országában több mint 160 irodát üzemeltet. A vállalatcsoport globális árbevétele 1,8 milliárd dollár volt 2017-ben. Az Atradius tulajdonosa a spanyol Grupo Catalana Occidente biztosító. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink