A Ryanair a vártnál kisebb nyereséggel zárta a negyedévet
A Ryanair ír fapados légitársaság az elemzők által vártnál kisebb nyereséggel zárta a június végével záródott negyedévet az egy évvel korábbi veszteség után.

Nagyobb nyereséget várt
A légitársaság hétfőn azt közölte, hogy a június 30-án zárult három hónap adózott eredménye 187,5 millió euró volt, szemben az egy évvel korábbi 272,6 millió eurós veszteséggel. Eközben a Ryanair negyedéves bevétele 371 millió euróról hétszeresére, 2,6 milliárd euróra ugrott.Elemzők véleményének átlagában kisebb, 2,54 milliárd eurós bevétel mellett nagyobb, 406,6 millió eurós nyereség szerepelt.
A Ryanair a negyedévben 45,5 millió utast szolgált ki, szemben az egy évvel korábbi 8,1 millióval. A vállalat nem adott ki előrejelzést azzal kapcsolatban, hogy a folyó negyedévben milyen eredményeket vár, ugyanakkor megjegyezte, hogy az üzemanyag jelentősen drágulhat a magasabb olajárak miatt. A menedzsment az idei pénzügyi évre változatlanul 165 millió utas szállítására számít.
Kapcsolódó cikkeink
A MÁV a balatoni vonalakon már készül a főszezonra, és a hétvégére is
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Állami támogatási terv
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Visit Hungary: elindult a jelentkezés a 33. Virágos Magyarország versenyre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szeresd a Balatont! A STRAND Fesztivál a Balatoni Limnológiai Kutatóintézettel közösen indít kampányt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Erő a kraftban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

