A Rossmanné az Év Boltja!
A dinamikusan fejlődő Corvin negyedben nyitott bababarát Rossmann bizonyult a legjobb drogériának 2016-ban.
Bár még egy éve sincs, hogy megnyitott a Rossmann Corvin sétányon található üzlete, máris elnyerte az Év Boltja 2016 címet a drogéria kategóriában. A bolttal, amely Budapest egyik legmeghatározóbb szórakoztató negyedének sétálóutcájában található, kifejezetten a környék – zömében fiatalokból álló – lakosságát célozta meg a lánc, szándékosan elkerülve a szomszédos bevásárlóközpont zsúfolt közegét.
Mind az üzlettér kialakítása, mind a választék meghatározása során külön tekintettel voltak a kisgyerekes családok igényeire: akadálymentesített, a babakocsis forgalomnak is megfelelő tágas folyósók, extra baba szortiment, sőt, játszósziget is várja őket.
Az összesen megközelítőleg 12 ezer terméket kínáló Rossmann drogériára egyébként is az jellemző, hogy itt mindig történik valami. A megszokott akciók mellett folyamatosan kiegészítő ajánlatokra és aktivitásokra számíthatnak a vásárlók.
„Nagy megtiszteltetés számunkra ez a díj, amelyre rendkívül büszkék vagyunk, hiszen megelőztük legnagyobb versenytásainkat is. Megerősít minket abban is, hogy jó úton haladunk a Rossmann átgondolt, új koncepciókat is megengedő folyamatos terjeszkedésével, a drogériáink kínálatának és üzlettereinek bővítésével, megújításával” – emelte ki Flórián László, a Rossmann Magyarország ügyvezető igazgatója.
Kapcsolódó cikkeink
Tempósabbá vált az infláció
A drogéria termékeknél a vártnál mérsékeltebb árcsökkenés volt júniusban, emellett…
Tovább olvasom >Újra Csodalámpa vászontáskák a Rossmannban
A Rossmann ismét csatlakozott egy különleges jótékonysági kezdeményezéshez: 2023 után…
Tovább olvasom >Ismét itt a Baba Kuponhét a Rossmannál – 10% kedvezmény minden babatermékre Rossmann+ tagoknak
A Rossmann elkötelezetten támogatja a családokat és a kisgyermekes szülőket…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Mondeléz átadta legnagyobb közép-kelet-európai napelemparkját Székesfehérváron
A Mondeléz International csütörtökön hivatalosan is átadta új napelemparkját székesfehérvári…
Tovább olvasom >Mezőkövesden nyitotta meg 240. üzletét a PENNY Magyarország
Július 10-én megnyitotta kapuit Mezőkövesden a PENNY Magyarország 240. üzlete.…
Tovább olvasom >Sok tonnányi segítség: higiéniai papírtermék-adomány a legkiszolgáltatottabbaknak
Több ezer rászoruló gyermeket, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat esélyteremtő gyermekprogramjainak intézményeit,…
Tovább olvasom >