A románok GDP-je elmarad a magyar növekedés mögött
Romániában az idei első fél évben 5,3 százalékkal bővült a gazdaság a nyers, valamint a szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint egyaránt a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.

A románok elmaradtak
A második negyedévben a román bruttó hazai termék (GDP) 5,3 százalékkal nőtt éves bázison, mind a nyers, mind a szezonálisan és naptárhatással korrigált adat szerint. A magyar gazdaság eközben a második negyedévben 6,5 százalékkal bővült
Az előző negyedévhez képest 2,1 százalékkal bővült a GDP. A második negyedévben lassult a gazdasági növekedés hiszen az első negyedévben még 5,1 százalék volt a bővülés a tavalyi év utolsó negyedévéhez képest. Az éves összevetés szerinti negyedéves bővülés is lassult, hiszen január és március között 6,4 százalékos GDP-bővülést jegyeztek fel a tavalyi év első három hónapjához képest, míg a második negyedévben az éves bővülés 5,3 százalék volt.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Táblás KitKat csokoládékat dob piacra a Nestlé Romániában
A Nestlé új, 99 grammos KitKat táblás csokoládékat vezetett be…
Tovább olvasom >Az árrésstop kiterjesztésével kapcsolatban szólalt meg Orbán Viktor
A jövő heti kormányülésen dönthetnek az árrésstop kiterjesztéséről a háztartási…
Tovább olvasom >Javult áprilisban az euróövezet feldolgozóipari aktivitása, de még gyenge teljesítményt mutat
Áprilisban 32 hónapja a legenyhébbre mérséklődött az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménycsökkenésének…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >