A román versenytanács nem ellenzi a tej árának ideiglenes csökkentéséről szóló egyeztetéseket
A román versenytanács nem ellenzi, hogy a feldolgozók és kiskereskedők a közösen vállalt árengedmények mértékéről egyeztessenek egymással a tej árának ideiglenes csökkentése érdekében, ugyanakkor a versenyszabályok betartásának fontosságára figyelmezteti az érintetteket – derült ki a hatóság pénteki közleményéből.

A megállapodás a romániai eredetű tejre vonatkozik
A kommünikét ismertető Agerpres hírügynökség felidézte: a termelők, feldolgozók, nagykereskedők és áruházláncok képviselői a kormány székházában április 11-én tartott találkozón, Nicolae Ciuca miniszterelnök jelenlétében állapodtak meg arról, hogy május elsejétől kezdődően hat hónapos időtartamra önkéntes árengedményeket vezetnek be a literenként 7 lejnél (535 forint) drágábban eladásra kínált tej fogasztói árának legalább 20 százalékos csökkentése érdekében.
A megállapodás a romániai eredetű tejre vonatkozik, a legalább 20 százalékos árkedvezményt pedig a feldolgozók és a kiskereskedők egyenlő arányban (legalább 10-10 százalékos árcsökkentést vállalva) osztják el egymás között.
„A mi szerepünk az, hogy az érintett piaci szereplőket tanácsokkal lássuk el, hogy ne kockáztassák a versenyszabályok megsértését. Az önkéntes megállapodás a meghatározott paraméterek között történjen: az egyeztetéseket mindig kétoldalúan folytassák egymás között. A kezdeményezés gyakorlatba ültetését a fogyasztóvédelemmel közösen fogjuk nyomon követni, az élelmiszerek online árfigyelő platformját használva”
– idézte Bogdan Chiritoiut, a versenytanács elnökét az Agerpres.
Kapcsolódó cikkeink
17%-os növekedést ért el az Action, Horvátországban terjeszkedik
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: újabb lépés a magyar tejágazat megerősítése érdekében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Októberben is 10 százalék közelében volt az éves infláció Romániában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Prémium ital, prémium irodalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kovász- és kombuchamegosztó kampányt indít a Felelős Gasztrohős Alapítvány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Stílus, nyelv, eszköz
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
