A reálbérek és a fogyasztás további növekedésére számít az elemző

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 08. 22. 12:00

Az alacsony inflációnak köszönhetően folytatódhat a reálbér-növekedés Magyarországon, ami támogatja a fogyasztás bővülését az idei évben – mondta az MTI által megkérdezett elemző pénteken.

penz--

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki közlése szerint a bruttó átlagkeresetek 3, a nettó átlagkeresetek szintén 3 százalékkal haladták meg az idén január-júniusban az egy évvel korábbit. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete elérte a 235 000 forintot.

A Nemzetgazdasági Minisztérium az adatokhoz fűzött kommentárjában tájékoztatott, hogy az idei első félévben a közfoglalkoztatás bővülésének figyelembevételével 3,1 százalékkal, anélkül számítva 5,8 százalékkal növekedtek a reálkeresetek nemzetgazdasági szinten, családi kedvezmény nélkül. Az emelkedés valamennyi szférában megfigyelhető volt, előzetes becslések szerint a családi kedvezmények idei kiterjesztése mindezeken felül átlagosan további mintegy 0,8 százalékos reálkereset növekedést generált.

A tárca a reálbérek további emelkedésére, ezáltal pedig a fogyasztás bővülésére és 3,1 százalékot meghaladó gazdasági növekedésre számít.

Nyeste Orsolya, az Erste Bank Hungary elemzője szerint az átlagkeresetek a várakozásoknak megfelelően alakultak, az adatok tükrözik a gazdaság jelenlegi helyzetét, miszerint megindult egyfajta fellendülés.

Hozzátette: a nagyon alacsony inflációnak köszönhetően a reálbérek is emelkedtek az elmúlt hónapokban. Ez a növekvő trend az év további részében is folytatódik, mivel a jegybank, júniusi jelentése alapján továbbra is nullához közeli inflációra számít. Az elemző hangsúlyozta, hogy árbérspirál – munkapiaci túlkereslet következtében fellépő gyorsuló infláció – kialakulásától nem kell tartani.

A versenyszektorban a foglalkoztatottság bővülése, a munkaerőpiac javulása várható, ami a gazdasági növekedéssel és az alacsony inflációval együtt a fogyasztás bővülését eredményezheti az idén – mondta a szakértő. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink