A Reál és a Coop hálózat is elfogad Erzsébet étkezési utalványt
A Reál és a Coop hálózatok is csatlakoztak az Erzsébet étkezési utalványt elfogadó helyekhez.
Az erről szóló megállapodást Guller Zoltán, a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft ügyvezető igazgatója, Boros Péter, a Co-op Hungary Zrt. kereskedelmi igazgatója valamint Kujbus Tibor, a Reál Hungária Kft. Ügyvezető igazgatója írta alá kedden sajtótájékoztató keretében.
Guller Zoltán hangsúlyozta: folyamatosan bővül az Erzsébet étkezési utalványt elfogadó helyeket száma, amely jelenleg 11.610, és terveik szerint jövő év február első hétfőjére legalább 20.000 lesz.
Boros Péter kiemelte: a Coop üzletláncnál első körben mintegy 4.000 helyén fogadják majd el az Erzsébet étkezési utalványt. Hangsúlyozta: a Co-op eddig is mintegy 10 milliárd forintos forgalmat ért el utalványok beváltásával, ezért kiemelten fontos számukra a cafeteriának ez az eleme.
Kujbus Tibor elmondta: a Reál 2.000 üzletében lehet majd felhasználni az Erzsébet étkezési utalványt. Utalt arra, hogy hálózatuk jelentős utalvány-beváltóhely, ezért is tartották elengedhetetlennek a programhoz való csatlakozást.
Guller Zoltán elmondta, hogy 2012 január 2-án megnyílik az az internetes felület, amelyen keresztül a munkaadók igényelhetik az Erzsébet étkezési utalványt, amely február első hétfőjén rendelkezésre áll. Terveik szerint akkorra legalább 20 ezer elfogadó hely lesz országos lefedettséggel.
Horváth Endre, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) kuratóriumának elnöke elmondta: két ünnep között is dolgoznak azon, hogy a szociális üdültetés lendületet kapjon.
Guller Zoltán szerint az Erzsébet étkezési utalvány pénzügyi eredményét teljes egészében az Erzsébet programban a NEFMI szociális üdültetési, étkezési programjára fordítják transzparens módon. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Több mint 500 termék ára csökkent a SPAR-nál
A SPAR és INTERSPAR áruházakban 2025. március 17-től több mint…
Tovább olvasom >Nem mindennapi kampánnyal rukkolt elő a Nicolaus vodka márka
Megvannak az első alkalommal megrendezett Nicolaus VodkAward 2024-es év nyertesei.…
Tovább olvasom >Óriási lehetőségek előtt a magyar élelmiszergyártók a Balkán-félszigeten
A Balkán-félsziget egyre fontosabb szerepet tölt be az európai élelmiszer-kereskedelemben,…
Tovább olvasom >