A Rama a fogyasztói igényekre figyel
Míg a vajak között egyre lényegesebb tulajdonság a kenhetőség, addig a margarinok piacának egyik ígéretes innovációs iránya éppen a „vajasság”. A két kategória közös halmazában olyan erős márkák képviseltetik magukat, mint például a Rama.
– A portfólió kialakítása és alakítása során igyekszünk a fogyasztói igényeknek és a trendeknek megfelelő termékeket kínálni, mindeközben arra is törekszünk, hogy ezek beleilljenek az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás kereteibe is. Fogyasztóink számára az íz elsődleges szempont a választásnál, és ma már számos variáns közül van lehetőségük válogatni: sós, olívás, joghurtos és még sorolhatnánk – mondja Mohácsik Ágnes, az Unilever Magyarország brand managere.
A Rama idei újdonságait az ízek előtérbe kerülése és az újdonságok határozzák meg. Idén januárban vezették be a Rama Aerot, amely könnyű, habos állagával egy egészen új színt hozott a kategóriába. Rövid idő alatt nagyon népszerű lett a fogyasztók körében.
– Legfrissebb innovációnk pedig a Rama Vajjal, mely megalkotásában nagyon fontos szempont volt az a tény, hogy a vaj egyre népszerűbb a fogyasztók körében – árulja el Mohácsik Ágnes. – Erre a trendre válaszol Rama Vajjal termékünk, amely 22% vajat tartalmaz, és azon túl, hogy ízletes, a vaj és a margarin előnyeit egyesíti: hidegen is könnyen kenhető, és kedvező zsírsavösszetétellel rendelkezik. Két ízben kapható – normál és enyhén sós. A bevezetést erős tv-kampánnyal és széles körű kóstoltatással támogattuk. A Rama Vajjal mind itthon, mind pedig a többi országban, ahol bevezetésre került, igen szép eredményeket ért el.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >